Hirdetés
. Hirdetés

EMC World - az információs erőművek korszaka

|

Hazai múzeumok és közösségek is részt vehetnek az EMC támogatási programjában, amelynek célja a kulturális örökség digitális megőrzése. Helyszíni tudósítás az EMC World konferenciáról.

Hirdetés

Évente 60 százalékkal nő a tárolandó adatmennyiség, ami 2010-re eléri a 988 milliárd gigabájtot - ismertette a vállalat orlandói sajtótájékoztatóján Dave Donatelli, az EMC tárolási megoldásokkal foglalkozó vezetője. Ilyen adatmennyiség mellett érthető, hogy az EMC évente 1,4 milliárd dollárt költ az információs infrastruktúrával kapcsolatos kutatásra. A konferenciát nyitó beszédében Joe Tucci, az EMC igazgatótanácsának elnöke is az információ mennyiségének szédületes bővülésére helyezte a hangsúlyt. Szerinte minél több információ képződik, annál olcsóbb lesz ezek tárolása, menedzselése, az árak csökkenése pedig újabb és újabb információ generálásához vezet.

Az információ születése pillanatában még kevesek számára értékes, ahhoz, hogy ez az érték növekedjék, meg kell osztani, vagyis az interneten elérhetővé kell tenni. Joe Tucci ismertette annak a felmérésnek az eredményét, amit az IDC-vel közösen készítettek - eszerint a legnagyobb tárolási kapacitást igénylő adatokat a videokamerák és a mobiltelefonok készítik képek és filmek formájában, 2010-re ezzel a két eszközzel 200 milliárd gigabájtnyi adatot termelnek majd. Az EMC elnöke szerint az információ 70 százalékát az internet felhasználói fogják generálni, de az adatok 85 százaléka a YouTube-hoz hasonló információs erőműben lesz majd megtalálható. Az elnök tájékoztatása szerint korábban egy kezén meg tudta számolni azon EMC ügyfeleket, amelyek petabájtnyi mennyiségű információt menedzseltek, jelenleg azonban az ilyen ügyfelek száma meghaladja a százat.

Joe Tucci szerint az információ menedzselése területén rendkívül sok felelőssége van az EMC-nek, hiszen biztosítaniuk kell termékeik révén, hogy ezt az információt biztosan elmentik, visszakereshető módon, az azonos adatokat kiszűrve tárolják, és biztosítják, hogy több évszázad múlva is elérhető az emberek számára. Az elnök szerint az adatok archiválásának jövőjét a merevlemez alapú megoldások jelentik.

Saját felvételünk Joe Tucci beszédéről (első rész)

Az EMC elnöke bejelentette az Information Heritage Initiative nevet viselő programot, amely minden, a kulturális örökséget menedzselő intézmény számára nyitott világszerte - így a magyar intézmények által is igénybe vehető. A program célja a kulturális örökség digitalizálása, digitális formában való elmentése és tárolása, valamint széles körben valóelérhetővé tétele az interneten. A programban 5-10 ezer dollár értékű támogatásokat osztanak ki, jelentkezni november 30-ig az EMC weboldalán lehet egy űrlap kitöltésével.

Az EMC az elmúlt évtizedben több mint 20 millió dollárt költött az információs örökség megőrzésére, ennek során különböző intézményeket támogatott. A saját program elindítása mellett a cég nem mondott le más intézmények támogatásáról sem: az amerikai Smithsonian intézet például egymillió dollár értékű felszerelést, terméket és szolgáltatást kapott a vállalattól.

Saját felvételünk Joe Tucci beszédéről (második rész)

Az EMC Worldön új termékeket is bejelentettek, elsőként a high-end vásárlóknak szánt EMC Disk Library megoldás 6000-es sorozatát mutatták be: az egymillió dolláros listaárú termék 1,8 petabájtnyi információt képes tárolni, óránként 11 terabájtnyi adat mentésére képes. Ugyanakkor az EMC Home Base szoftver megoldás új változatát is bejelentették, ami hardveres meghibásodás esetén kínál szerver visszaállítási lehetőségeket. A termék egyébként az Avmar, VMvare és EMC NetWorker mentési és visszaállítási megoldások kiegészítője. Az EMC Net Worker szoftvert is frissítették - mostantól sokkal könnyebben lehet felhasználni az új változatot, amelybe több ázsiai nyelvet támogató modult is beépítettek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.