Hirdetés
. Hirdetés

Érzékszervi funkciók a jövő számítógépeiben

|

Az IBM idei 5in5, azaz Öt az Ötben jelentése azokról az innovációkról szól, amelyek a követező öt évben megváltoztathatják életünket.

Hirdetés

Az IBM szerint az új korszak trendjeit a kognitív rendszerek technológiája alakítja majd: olyan gépek, melyek az emberi érzékelést imitálva látás, hallás, szaglás, tapintás és ízlelés útján képesek megtapasztalni a világot. Bár gondolkodni továbbra sem fognak helyettünk, mégis segítenek kiterjeszteni képességeinket, hatékonyabbá, produktívabbá tenni munkánkat és mindennapjainkat.

„Az IBM tudósai a világ minden táján együttes erővel dolgoznak azokon a nagyszabású fejlesztéseken, melyek a számítógépeket képessé teszik környezetük észlelésére” - mondta Bernie Meyerson, IBM innovációs részlegének alelnöke. „Az emberi agy az érzékszervekre hagyatkozva gyűjt információt és tájékozódik a világban, a kognitív rendszerek pedig ezen érzékelések finomításával segíthetnek bennünket – akár a legösszetettebb problémák megoldásában is.”


A cég szakemberei olyan fejlesztésen dolgoznak, mely érintéses, infravörös és nyomásérzékeny technológiák alkalmazásával az anyag textúrájának, szövetének tapintását szimuláló érzeteket hoz létre. A felhasználó csupán végighúzza az ujját a mobilján megjelenő árucikk képe fölött, és azonnal átélheti a tapintás élményét. 

A számítógépek ma még csak tagek és címek alapján képesek feldolgozni a képeket, valódi tartalmukat nem tudják megfejteni. Az elkövetkező öt évben a rendszerek a vizuális adatok alkotóelemeit – a pixeleket – is értelmezhetik, pontosan úgy, ahogyan az
emberi szem vizsgálja egy fénykép részleteit. 

Öt éven belül okos érzékelők rendszerei észlelhetik majd a hang olyan összetevőit, mint a hangnyomás, rezgés és frekvencia. A nyers hangokat a szenzorok az emberi agyhoz hasonlóan érzékelik. Amikor új hangokat érzékelnek, korábbi ismeretei és mintafelismerési képességeik segítségével vonnak le következtetéseket. A technológia képes lehet a babák „gügyögését” valódi nyelvi információként feldolgozni, megtanulni a babahangok jelentését, és fiziológiai információkkal – szívritmussal, pulzusszámmal, testhőmérséklettel – kapcsolni össze.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.