Hirdetés
. Hirdetés

Eszkalálódik a WikiLeaks cyberháború

|

Ostrom alatt a PayPal, a Visa és a Mastercard. A feldühödött hackerek komoly károkat okoznak.

Hirdetés

Egyre jobban eldurvul az a webes háború, amelyben hackerek két csoportja küzd a WikiLeaks ellen, illetve mellett. Mint ahogy korábban már beszámoltunk, az első ütést egy Jester (kódnevén h3j35t3r) álnevű hacker vitte be, aki a folyamatos szolgáltatás-megtagadás alapú (DoS) támadásokkal az Amazon felhőjébe üldözte a tényfeltáró oldalt. Később utóbbi - szerzői jogi aggályokra hivatkozva - felmondta a szolgáltatást. Sőt párhuzamosan a WikiLeaks domain regisztrátora, az EveryDNS.net is megfutamodott, ám utóbbi a folyamatos támadásokat nevezte meg indokként.

 

 



Második menet

A csata igazából csak ekkor kezdődött. Egy Anonymous nevű hacker-csoport ugyanis nem vette jó néven "kollégáinak" a ténykedését, ami miatt úgy döntöttek, hogy felveszik a kesztyűt. „Harcolni fogunk azok ellen, akik cenzúrázni próbálják a WikiLeaks-et, beleértve a több milliárd dolláros vállalatokat is, mint amilyen a PayPal" - állt az Anonymous felhívásában.  Az Operation: Payback zászló alatt hadba vonuló erőknek az első célpontjuk az eBay PayPal szolgáltatása volt, amely korábban a szabályzata megszegése miatt felfüggesztette a WikiLeaks fiókját. Támadásuk eredményekén a ThePayPalBlog.com hosszú ideig elérhetetlenné vált. A következő áldozat a PostFinance volt, amely a PayPal-hoz hasonlóan megszüntette a WikiLeaks, illetve Julian Assange számláját (az oldal alapítója egyébként akár az év embere is lehet a TIME magazinnál).

Harmadik menet

Reakcióként az Anonymous csoport weblapját is DoS támadás érte, amely ez által szintén többször elérhetetlenné vált. Erre válaszul a csoport „nekiesett” az aklagare.se svéd (ügyészi hatóság által fenntartott) weboldalnak, amely teljesen használhatatlanná vált. Ezt követően érkezett a hír, hogy a PayPal után a Visa és a Mastercard is megtagadta a WikiLeaks felé irányuló online átutalások teljesítését, így sejteni lehetett, hogy hamarosan az érintett szolgáltatók is célpontba kerülhetnek.

 

 

 



Negyedik menet

Ez így is lett, és a tegnapi napon alaposan felpörögtek az események (a Neowin például 18 alkalommal volt kénytelen frissíteni a cikkét). Az Anonymus csoport ugyanis összehangolt támadást indított a PayPal és a Mastercard után a Visa weboldalai ellen, amelyek közül több rövid idő alatt (visa.com, verified.visa.com) elérhetetlenné vált. Később a PayPal is célpontba került, amely eredményeként egy rövid időre ismét összeomlott az eBay szolgáltatása. S ezzel még nincs vége, mivel a csoport Twitter üzenete alapján a következő célpont a Mastercard.com lehet, addig is folyamatosan bombázzák a PayPal szolgáltatását.

Az események tehát egyre jobban eldurvulnak, amit miatt a pengeváltásokra mindenképpen fokozottan érdemes azoknak figyelniük, akik kíváncsiak arra, hogy miként nézhet ki, és milyen károkat okozhat egy valódi cyberháború.

A PC World WikiLeaks aktái:

- Webes háborút robbantott ki a WikiLeaks
- Svájci kalózokhoz menekült a WikiLeaks
- Aknák a kritikus infrastruktúrákban
- Az Amazonhoz menekült a WikiLeaks
- Kiborította a bilit a WikiLeaks

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.