Hirdetés
. Hirdetés

Felemás siker a roamingdíjak leszorításában

|

Az Európai Unió 2007 júniusában alkotott először részletes szabályokat a hanghívások roamingdíjának leszorításért. A cél az egységesebb távközlési piac kialakítása, a fogyasztóvédelem erősítése, valamint a verseny és az átláthatóság fokozása voltak. A siker felemás.

Hirdetés

A kezdeti célok csak részben valósultak meg. Egy az első roaming-rendelet hatását vizsgáló jelentés szerint a verseny nem a kívánt mértékben erősödött, így a Bizottság tavaly júniusban módosította a vonatkozó szabályokat, továbbá kiterjesztette az addig csak hanghívásra vonatkozó rendelkezéseket az SMS-küldésre és az adatroamingra is. A 2009 júniusában elfogadott, módosított barangolási szabályozás szerint 2009. július 1-től a fogyasztók által a barangolásos hanghívásokért fizetett maximális (áfa nélküli) díjak percenként 0,46-ról 0,43 euróra mérséklődtek, és ezek 2010. július 1-től tovább, percenként 0,39 euróra csökkennek. A szöveges üzenetek maximális díja 2009. július 1-től 0,11 euró lesz. A szolgáltatók által egymásnak kiszabott adatátviteli barangolási díjak 2010 júliusától feltöltött vagy letöltött megabájtonként 1 euróról 0,8 euróra csökkennek. Neelie Kroes, a Bizottságnak a digitális menetrendért felelős alelnöke hangsúlyozta: bár a barangolásról szóló első szabályozás elfogadása óta folyamatosan csökken az EU-n belüli külföldi mobiltelefon vagy mobileszköz használat díja, a nagyobb verseny jobb választási lehetőségeket és még kedvezőbb díjakat jelentene a fogyasztók számára.

Az idén július elején közzétett időközi bizottsági jelentés szerint az EU mobilszolgáltatói az uniós szabályok által meghatározott maximális percdíjaknak megfelelően csökkentették barangolási díjaikat és az árak átláthatósága is javult. A barangolásos hívások díja 2005-óta több mint 70 százalékkal csökkent, a szöveges üzenetek EU tagállamok közötti küldése 60 százalékkal kerül kevesebbe. A külföldön történő internetezés nagykereskedelmi árai is jelentősen, több mint 50 százalékkal csökkentek, így az árak jóval az EU maximum alatt vannak. mindez azonban még nem mutatkozik meg teljes mértékben a kiskereskedelmi árakban. 2009 végén a szolgáltatók egymás felé megabájtonként átlagosan 0,55 eurós díjakat alkalmaztak. Az átlagos fogyasztói ár a 2009 elején mért megabájtonkénti 3,62 euróról 2009 végéig 2,66 euróra csökkent. A nagykereskedelmi és a végfelhasználói árak közötti különbség tetemes, így a Bizottság azt várja a szolgáltatóktól, hogy a nagykereskedelmi szinten elért megtakarításokat adják tovább a fogyasztók felé.

A fogyasztók számára a díjak a fentiek ellenére sem csökkentek jelentősen az uniós szabályok által előírt szint alá. A kiskereskedelmi árak továbbra is az uniós szabályok által meghatározott maximális díjak közelében találhatók. A Bizottság jelentése ezért arra a következtetésre jutott, hogy az EU-n belüli barangolásos hívások piaca még nem elég erős ahhoz, hogy jobb választási lehetőségeket és kedvezőbb tarifákat nyújtson a fogyasztók számára.

A Bizottság elemzése továbbá arra is rámutat, hogy a szabályozásnak és az árak csökkenésének köszönhetően annak ellenére növekedett a roaming-használat szerte az Unióban, hogy az elmúlt két évben az utazások száma hozzávetőlegesen 12 százalékkal esett vissza. 2009 nyarán, az Európai Unió egészére kiterjedő 11 centes maximális SMS-díj bevezetését követően az előző év hasonló időszakához képest 20 százalékkal több szöveges üzenetet küldtek a felhasználók. Az adatátviteli barangolási szolgáltatások forgalma 2009-ben pedig 40 százalékkal nőtt.

A Bizottság jövő nyáron vizsgálja felül teljes egészében a 2009. évi barangolási szabályokat. Megvizsgálják, hogy sikerült-e elérni a jogszabályban foglalt célkitűzéseket és hogy a barangolási szolgáltatások piaca az egységes digitális piaccal szembeni elvárásoknak megfelelően működik-e.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.