Hirdetés
. Hirdetés

Felvásárlásra készül a Google?

|

Folytatódhatnak az akvizíciók a világ legnagyobb internetes keresőmotorját működtető vállalkozásnál - ismerte el a cég vezetője egy rendezvényen.

Hirdetés

Az online reklámpiacot is érintő pénzpiaci válság kitörése miatt csak kisebb start-up cégekben szerzett tulajdoni részt mostanában a Google. A társaságnál emiatt jelentős készpénztartalék halmazódott fel a két legutóbbi nagyobb akvizíció, a DoubleClick tavalyi 3,2 milliárd dollár összértékű, illetve a YouTube 1,65 milliárd dolláros, három éve történt felvásárlása óta.

Így hát nem meglepő, hogy a Google-nél a pénzpiaci válság ellenére is cégfelvásárláson törik a fejüket. Olyannyira, hogy a cég 54 éves elnök-vezérigazgatója, Eric Schmidt egy pittsburghi rendezvényen erről már nyíltan beszélt a Bloomberg beszámolója szerint, amely kiemeli, hogy a kalifornai vállalkozás több mint 19 milliárd dollárnyi készpénztartalékkal, valamint az utolsó negyedévben lejáró befektetéssel rendelkezik.

A Google egyébként már ebben a hónapban is hajtott végre kisebb bevásárlást. A cég ekkor megvásárolta a világ egyik legnépszerűbb webes biztonsági szolgáltatásaként ismert Captcha-rendszert hasznosító reCaptcha-t.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.