Hirdetés
. Hirdetés

Fura hibával búcsúzott a Windows 7

|

Az utolsó frissítést követően a tapéta feketére váltott. Bár sokan úgy hitték, ez nem a Microsoft búcsúüzenete volt, hanem szoftverhiba, amit a fejlesztő kijavít.

Hirdetés

Hirdetés

Bár a Windows 7 hivatalosan nyugdíjba vonult, a Microsoft utólag még kijavít benne egy hibát, ami az utolsó frissítéssel került bele.

A KB4534310 telepítése után sok felhasználó panaszkodott arra, hogy a tapétéja feketére váltott. Bár egyesek arra gyanakodtak, hogy a fekete tapéta egyfajta fanyar búcsúüzenet, amivel a Microsoft még utoljára borsot akart törni a notórius Windows 7-felhasználók orra alá, a jelenséget egy szoftverhiba okozta, és a Microsoft vállalta is, hogy helyrehozza. Igaz, először csak a kiterjesztett biztonsági frissítések előfizetőinek akarta megküldeni a foltot, de aztán úgy határozott, mindenki hozzájuthat.

Mindeközben továbbra is nyitott a lehetőség, hogy a Windows 7-ről ingyenesen az ezerrel támogatott Windows 10-re váltsunk. Fontos hangsúlyozni, hogy nagyon rossz ötlet körömszakadtáig ragaszkodni egy olyan operációs rendszerhez, amelyik nem kap rendszeresen biztonsági frissítéseket.

De ha már mindenáron kitartunk a Windows 7 mellett, a saját érdekünkben legalább egy jó biztonsági csomagot szerezzünk be hozzá!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.