Hirdetés
. Hirdetés

Hamarosan dönthetnek Assange kiadatásáról

|

A WikiLeaks alapítójának ügyvédei szeretnék elérni, hogy a londoni High Court ne adja ki nemi erőszakkal vádolt ügyfelüket a svéd hatóságoknak.

Hirdetés

 

 

A negyvenéves Assange ellen decemberben adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a svéd hatóságok, miután két helyi nő azzal vádolta meg a WikiLeaks első emberét, hogy 2010 augusztusában megerőszakolta őket.

Vádlói szerint Assange a beleegyezésük nélkül közeledett hozzájuk - az internetes aktivista védői tagadják a vádakat és megalapozatlannak tartják az ügyfelük ellen indított eljárást. Az üggyel kapcsolatban született 73 oldalas dokumentumot a svéd ügyészek mellett a brit illetékesek is kézhez kapták.

Assange december 7-én feladta magát a brit hatóságoknak. Egyik ügyvédje, Mark Summers szerint a svéd hatóságok egyelőre még nem döntöttek arról, hogy eljárást indítanak-e a WikiLeaks-alapító ellen, jelenleg a nyomozás is az előkészítő fázisban tart. Summers szerint ez is alátámasztja, hogy az Interpol túl korán adta ki a körözési parancsot.

A bírák egy későbbi időpontban döntenek Assange kiadatásáról, aki kedvezőtlen ítélet esetlén a legfelsőbb bíróságnál is fellebbezhet.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.