Hirdetés
. Hirdetés

Hamarosan humanoid robotot árul a Google

|

Bár esélye volt megnyerni a DARPA versenyét, a Google mégis visszahívta a robotot.

Hirdetés

A keresőóriás tulajdonában lévő japán Schaft cég HRP-2 nevű humanoid, robotja képes olyan komplex feladatokat ellátni, mint az ajtók kinyitása, létramászás, vagy járművezetés. A robot sikerrel tovább is jutott az amerikai Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége által rendezett robotolimpia selejtezőjéből, a Google utasítására most mégis bedobták a törölközőt.

 

 

A DARPA megmérettetésének célja, hogy olyan robotok tervezését inspirálja, melyek képesek természeti vagy ember által okozott katasztrófák során helyt állni a mentési munkálatokban. A verseny győztese 2 millió dollárt kap, hogy továbbfejlessze technológiáját.

Most úgy tűnik a Google inkább a robot kereskedelmi forgalomba helyezésére fektet nagyobb hangsúlyt, hiszen a döntő előtt hívta vissza a robotot.

„A Schaft csapat úgy döntött visszalép a döntőből” – jelentette be Gill Pratt, a DARPA programmenedzsere. Pratt a 2011-es fukushimai katasztrófa után álmodta meg a robot-olimpiát, mivel szerinte sokkal hatékonyabb lett volna a védekezés, ha a sugárszennyezett területeken robotokat vethettek volna be.

 

A verseny selejtezője során a robotoknak egy műszaki járművet kellett elvezetniük egy kijelölt pályán, két méter magas létrára kellett mászniuk és falat kellett bontaniuk. A HRP-2 szinte tökéletesen teljesítette a feladatokat, a lehetséges 32 pontból 27-et szerzett meg, hét pontot verve a második helyezettre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.