Hirdetés
. Hirdetés

Három magos táblagép processzor a Marvelltől

|

A három magból kettő nagy teljesítményt nyújt, a harmadik pedig alacsony fogyasztással dicsekedhet és a másik kettőt menedzseli.

Hirdetés

Csütörtökön jelentette be három magos, táblagépekbe és okostelefonokba szánt processzorát a Marvell. A cég áttörésről beszél az alkalmazások sebességét és a grafikus teljesítményt illetően.

A lapkagyártó Armada 628 jelű hárommagos processzorában két mag 1,5 GHz órajel frekvenciával működik, míg a harmadik csupán 624 MHz-en. Az integrált grafikus vezérlő lehetővé teszi akár nagy felbontású 3D videó lejátszását is.

Mint annyi más esetben, a magok itt is az Arm terveire épülnek. Kettőt közülük a minél nagyobb teljesítményű, akár többszálú alkalmazás futtatásra optimalizáltak, a harmadikat viszont alacsony energiafogyasztásra hangolták. A Marvell szerint a harmadik mag rutin feladatokat lát el és a rendszert menedzseli, követi és igazgatja a a rendszer teljesítményét és energiafogyasztását.

Tesztelés céljából már most elérhető a processzor az ügyfelek számára.

Úgy tűnik, hogy ez az első három magos megoldás táblagépek és okostelefonok számára. Két magos megoldásokat már jelentett be például a Texas Instruments és a Qualcomm is, akik szintén az Arm terveire támaszkodtak, processzoraik jövő évben jelenhetnek meg mobil eszközökben.

Ugyan mobil eszközökben újdonságnak számít a három mag, de laptopokban és asztali PC-kben már előfordult, hogy így kívánták energiakímélően növelni a teljesítményt. Az AMD adott ki három magos processzorokat X3 kódjelzéssel, ezekben a közép kategóriába szánt processzorokban ugyan fizikailag négy mag van ugyan, de egyik szándékosan le van tiltva. A több magos architektúrák zökkenőmentesebben futtatják a sokfeladatos rendszereket, a háttérben futó folyamatok kevésbé veszik el az erőforrásokat az alkalmazástól és a kezelőfelülettől.

Az Arm, amely a Marvell számára is biztosította a processzormag licencet, úgy véli, hogy architektúrája négy magos változatig, sőt tovább is skálázható, ez csak a processzorgyártókon múlik.

Nem csak mobil eszközökben van értelme energiatakarékos tervezésű processzorokat üzemeltetni, az Apple-el kapcsolatban is felvetődött a lehetőség, hogy processzoraik kis fogyasztású kiszolgálókban is megállnák a helyüket. A Marvell máris jelezte, hogy a kiszolgáló piac számára is szánja új lapkáit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.