Hirdetés
. Hirdetés

Hátrányos helyzetű intézményeknek segít az Armadillo

|

Több, mint egymillió forint értékben segít hátrányos helyzetű intézményeknek az Armadillo Kreatív Ügynökség most zárult saját CSR-programjával. Több intézmény is meglepetésekkel távozott az állófogadással egybekötött záróeseményről.

Hirdetés

15 regisztráció, 29 beküldött kép, 729 szavazat – ezzel a statisztikával nyitotta meg Arany Gábor, az Armadillo Kreatív Ügynökség stratégiai vezetője a cég Álom-Bákom kreatív pályázat CSR-programjának díjkiosztó ünnepségét, majd hangsúlyozta: a sok pályázat és szavazat mellett óriási élmény volt látni, hogy egytől egyig komoly alkotások érkeztek a hátrányos helyzetű intézmények lakóitól. Látszott, nem csak beküldtek valamit, komolyan vették az alkotást, a pályázaton való részvételt.

Felelős cégként 2012 év elején indította el Álom-Bákom névre keresztelt CSR-programját az Armadillo Kreatív Ügynökség. Az idei évben hátrányos helyzetű és testi fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére létrehozott intézmények nyerhették el a több, mint egymillió forint értékű támogatást. Az intézmények az Armadillo által erre az alkalomra fejlesztett Facebook-applikáció használatával tölthették fel és bocsáthatták szavazásra kreatív pályázataikat – ezzel is megtéve az első kommunikációs lépést, felhívva magukra a figyelmet.

Bartha Péter, az Armadillo ügyvezetője elmondása szerint, a CSR-program, a pályázat igazi siker az ügynökség életében, hiszen először érzi a csapat, hogy a lelkiismeretet megnyugtató pénzküldésekkel ellentétben végre igazán hasznosan, saját erőforrásait és kvalitásait tudja mozgósítani egy jó ügy érdekében. „Külön öröm volt számomra, hogy legfontosabb partnereink a Kyocera Magyarország, a Global Union, a Fiat Magyarország, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Big Print Kft. is első hallásra, egy emberként álltak a program mellé, s felajánlásaikkal támogatták a pályázat sikerét, az álmok valóra váltását.”

Az Armadillo egymillió forint értékű saját szolgáltatásaival (weboldal-tervezés, marketing-tanácsadás, PR-kommunikáció, médiakampány, Facebook kampány, stb.) járult hozzá a nyertes intézmény, a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola és Kollégium (Látássérültek Iskolája) körüli figyelem felkeltéséhez, az ahhoz kapcsolódó adománygyűjtések elősegítéséhez.

Az ügynökség CSR-programja nem egy alkalomra szólt, a 2013-as felelősségvállalás program már tervezés alatt áll – tudtuk meg a stratégiai vezetőtől.

 

Armadillo CSR-program nyertesei:

- Fődíj, 1 millió Ft értékű Armadillo marketingszolgáltatás (egyben a Big Print nyomdai szolgáltatás) nyertese: Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola és Kollégium (Látássérültek Iskolája)

- Global Union, Kyocera Magyarország, Kyocera multifunkciós színes nyomtató nyertese: Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Napraforgó Gyógypedagógiai Központ

- Szegedi Szabadtéri Játékok nyári élményjegyek nyertese: Boldog Gizella Alapítvány

- Fiat Magyarország (Alfa Romeo Magyarország) ajándékcsomag nyertese: Vakok Speciális Iskolája

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.