Hirdetés
. Hirdetés

Havi négyszáz fixszel...

|

Az MTI híre szerint az idén négyszáz és 1400 forint lesz a telefonadó havi maximuma. A Tisztelt Ház mai döntésének köszönhetően a második félévtől némileg mérséklődik az új sarc.

Hirdetés

Az Országgyűlés május közepén szavazta meg a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetését; a július elsejével hatályba lépő törvény értelmében a felhasználóknak az elküldött MMS-ek és SMS-ek után is csengetniük kell majd.

A törvényhez számos módosító indítványt nyújtottak be a képviselők; az MTI beszámolója szerint a távközlési adó erre az évre érvényes szabályait ma módosította a Parlament. Az új éca értelmében az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a cégeknél ezernégyszáz forint lehet. Az eredeti kormányjavaslat még hétszáz, illetve kétezer-ötszáz forintos maximummal kalkulált – ezt csak a jövő évtől, az ágazatot terhelő különadó megszűnése után vetik ki.

A változtatásokról a z adózást érintő törvénymódosítások között, a gazdasági bizottság előterjesztésére döntöttek a képviselők. A testület a távközlési szolgáltatók javaslatainak figyelembevételével indokolta a módosítást.

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone korábban valóban azt kérte, hogy a magánszemélyek előfizetését hétszáz helyett havonta legfeljebb négyszáz forint telefonadó terhelje, a vállalati előfizetőkét pedig maximum ezernégyszáz; érvelésük szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható. Álláspontjuk ugyanakkor változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja az ország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.

Újdonság az is, hogy a bevallás és az adófizetés időpontja a hívás, üzenetküldés utáni hónapról az azt követőre módosul azért, hogy a szolgáltatók adófizetési kötelezettségüket a befolyt díjakból teljesíthessék.

Magánszemélyeknél havonta az első tízpercnyi beszélgetés változatlanul adómentes lesz, és szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.