Hirdetés
. Hirdetés

Hét év után kért bocsánatot a Samsung

|

A rákban megbetegedett alkalmazottaktól kért elnézést a vállalat.

Hirdetés

A bocsánatkérés hét évvel azután történt, hogy egy 23 éves félvezetőgyári munkás halála után mozgalom indult a vállalat elszámoltatására.

Hirdetés

Bocsánatot kért leukémiában és ritka rákbetegségekben megbetegedett dolgozóitól, illetve az e betegségekben elhunytak hozzátartozóitól a dél-koreai Samsung Electronics Co., a világ legnagyobb okostelefon- és memóriachipgyártója, és kártérítést is kilátásba helyezett.

A bocsánatkérés hét évvel azután történt, hogy egy 23 éves félvezetőgyári munkás halála után mozgalom indult a vállalat elszámoltatására.

Kvon Oh Hjun, a Samsung alelnöke szerdai közleményében hangsúlyozta, hogy a bocsánatkérés nem jelenti annak elismerését, hogy összefüggés van a félvezetőgyáraiban használt vegyi anyagok és a megbetegedések között. Annak beismerése ugyanakkor, hogy a cégnek már korábban keresnie kellett volna a megoldást az ügyre, fordulatot jelent a vállalat álláspontjában és egyfajta elégtételt az érintett dolgozók és hozzátartozóik számára - írta az AP.

Egy ellenzéki képviselő egy hónapja felszólította a kormányt és a Samsungot, hogy tegyenek lépéseket az áldozatok megsegítésére és a további megbetegedések megelőzésére. A politikus által beterjesztett törvénytervezet megállapítja, hogy a cégnél az 1990-es évek óta fehérvérűségben és a rák ritka formáiban megbetegedett 243 dolgozó közül 114 a félvezetőgyártó gépsorokon dolgozott.

A Samsung évekig ellenállt a bocsánatkérésre vonatkozó felhívásoknak, sőt akadályokat gördített az elé, hogy egy kormányügynökség jóvátételt fizessen az áldozatoknak. Dél-Koreában kormányzati szervezetek folyósítanak kártérítést a munkahelyi balesetek áldozatainak, illetve a foglalkozási betegségben szenvedőknek egy olyan illetékből, amelyet a munkáltatóktól hajtanak be.

A chipgyári megbetegedések ügyében indított kártérítési perekben a Samsung mindeddig a kártérítésre hivatott kormányzati ügynökség mellett állt ki, így tucatnyi perből csak hármat nyertek meg a gépsorok mellett dolgozó munkások, illetve családjaik.

 

A Samsung most közölte, hogy a jövőben nem avatkozik be ezekbe a perekbe.

Tavaly adományokból filmet forgattak egy 2007-ben, 23 évesen leukémiában elhunyt munkás, Hvang Ju Mi történetéről, ami segített felhívni a figyelmet a Samsung régebbi gyáraiban uralkodó munkakörülmények és a munkások rákbetegségei közötti lehetséges összefüggésre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.