Hirdetés
. Hirdetés

Hivatalos: jön a Windows 7 SP1

|

A Microsoft azonban nem akarta elárulni, hogy pontosan mikor. Megújult a Windows 7-es XP-mód is.

Hirdetés

A redmondi szoftvercég tájékoztatása szerint a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 rendszerekhez is készül már az első szervizcsomag, ám arról nem voltak hajlandóak nyilatkozni, hogy a csomagok béta verziót mikor kaparinthatják kezükbe a tesztelők. Így egyelőre az SP1 érkezésének időpontját jótékony homály fedi, míg a pletykák év végi érkezésről szólnak.

 

seven_aurora_.jpg


Az amerikai Computerworld kérdésére a Microsoft szóvivője elmondta, hogy a Windows 7 első szervizcsomagjában leginkább a biztonsági frissítések kapnak majd helyet, míg az új funkcionalitási elemek nem lesznek hangsúlyosak. Egy lesz közülük a Távoli asztali kapcsolat (Remote Desktop) klienshez érkező RemoteFX támogatás, amely a friss Windows Server 2008 R2 miatt kerül majd be az operációs rendszerbe.

A szerver oldali platformmal kapcsolatban ellenben bőbeszédűbbek voltak a Microsoft illetékesei. Mint a Windows 7 SP1 új publikus képességéből következik a Windows Server 2008 R2 első szervizcsomagjával érkezni fog a korábban felvásárolt Calista technológiáján alapuló Microsoft RemoteFX, amely nagyobb felhasználói élményt biztosít majd a távoli szerveren futó virtuális operációs rendszerek elérésekor.

"A RemoteFX használatával a felhasználók távolról is dolgozhatnak a Windows Aero alapú asztali környezetben, nagy felbontású videókat nézhetnek, Silverlight animációkat és 3D alkalmazásokat futtathatnak, mindezt LAN kapcsolaton keresztül, mintha azok a saját munkaállomásukon futnának" - olvasható a redmondi szoftvercég virtualizációs csapatának a blogján, ahol a fejlesztők egyúttal bejelentették Citrix-szel kötött megállapodásukat is. Utóbbinak köszönhetően a RemoteFX együttműködik majd a XenDesktoppal is. Mellette az Server 2008 R2 SP1-ben debütál még a Dynamic Memory szolgáltatás is, amellyel a rendszergazdák szabályozhatják majd a virtuális rendszerek memória-felhasználását.

Átdolgozott XP-mód

A redmondi szoftvercég e mellett bejelentette, hogy a Windows 7-tel debütáló XP-mód használatához már nincs szükség hardveres virtualizációt biztosító CPU-ra, így azok is használhatják a virtuális XP SP3-at, akiknek eddig gátat szabott a processzoruk (a frissítés letölthető a Microsoft oldaláról - 32 bit/ 64 bit).

 

 

wvpc_start.png


A gond eddig a Virtual PC esetén jelentkezett, amely megfelelő eszköz - Intel VT vagy AMD-V CPU - híján nem volt hajlandó elindulni, márpedig utóbbi utasításkészlet nincs benne minden processzorban, még a négymagosok egy részéből is hiányzik. Ám mindez a múlté, hiszen a jelek szerint a redmondi szoftvercég fejlesztői optimalizálták a Virtual PC kódját, így már szélesebb körben is elterjedhet a virtuális XP, amely talán további vállalkozásokat csábíthat el a 2001-es rendszertől. "Azon vásárlóink, akik már eddig is használták az XP üzemmódot, nyugodtan használják tovább. Azoknak viszont, akik eddig nem tudták elindítani, immár nem kell aggódniuk a hardveres virtualizáció miatt" - nyilatkozta a Microsoft szóvivője.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.