Hirdetés
. Hirdetés

Nem lesz karácsony Windows 7 nélkül

|

A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 hivatalosan a karácsonyi bevásárlási szezonban érkezhet, ám azt még mindig nem tudni, hogy pontosan mikor. Mától elérhető a Windows Server 2008 R2 RC változata is.

Hirdetés

A Los Angeles-ben zajló TechEd konferencián a Microsoft képviselői hivatalosan bejelentették, hogy a Windows 7 már az idei karácsonyi bevásárlási szezonban a boltok polcain lehet. Vagyis már PR szinten sem érvényes azon korábbi állításuk, mely szerint az új operációs rendszer valamikor 2010 elején jelenhet meg. Igazából nem is nagyon volt ez már hihető, hiszen az elmúlt időszakban több információ is kiszivárgott a Windows 7 megjelenésével kapcsolatban, amiket a redmondi szoftvercég nem kommentált.

 

 

seven_aurora_.jpg


Az eddigi legkonkrétabb időpontot Bobby Watkins-tól, az Acer nagy-britanniai marketingigazgatójától lehetett hallani, aki a Pocket-Init kérdésére nem kertelt: Z5600-as minden-egyben-PC-jük október 23-án kerül a piacra - méghozzá a Windows 7 előre telepített, végleges verziójával együtt. Míg Doug Howe, a Microsoft egyik ügyvezetője a WinHEC konferencián úgy fogalmazott: "A hetessel kapcsolatban teljes mértékben jövő karácsonyra fókuszálunk".

Mondhatni hivatalosan az utóbbit erősítették meg, amely persze nem zárja ki, hogy hamarabb is kész lehet a Windows 7. Persze kereskedelmi szempontból az év végi időzítés logikusnak tűnik. Mindezzel együtt azonban még mindig teljes a homály. A Microsoft illetékesei hivatalosan sem a Windows 7 RTM (Steven Sinofsky augusztust említett), sem a végleges operációs rendszer megjelenési időpontjáról (iparági pletykák szerint október 23) nem nyilatkoztak még, valamint azt sem lehet pontosan tudni, hogy az elvileg július elsején induló Windows 7 elővásárlási program miként fog zajlani.

Érkezik a Windows Server is

A TechEd konferencián elhangzottak szerint a Windows 7-el egy időben jelenhet meg a végleges Windows Server 2008 R2 is (más néven Windows 7 Server), amely szerveroldalon már az új kliens operációs rendszerhez készül. Így támogatja a DirectAccess és a BrandCache technológiát, valamint a legújabb Internet Information Services (IIS) 7.5 környezettel, és továbbfejlesztett Hyper-V virtualizációs modullal rendelkezik. A Windows Server 2008 R2 RC-je már - a Windows 7-hez hasonlóan - letölthető a Microsoft oldaláról.

 

 

msfy08roadmap.jpg


Új Office béta júliusban

Továbbá bejelentették, hogy a jövőre megjelenő Office 2010 CTM verziója (Community Technology Preview) júliusban lesz elérhető. A tesztelők ekkor már kipróbálhatják az irodai programcsomag kliensoldali alkalmazásait, az új SharePoint Server 2010-et és az Office új webes alkalmazásait. Körülbelül vele egy időben várható a "Kilimanjaro" kódnéven futó SQL Server 2008 R2 megjelenése is, amelynek a végleges verziója 2010 első felében lesz elérhető. Nagy valószínűséggel az új Office-szal egy időben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.