Hirdetés
. Hirdetés

IBM: együtt versenyképesebbek vagyunk

|

Az IBM szerint a Lotus Notes and Domino 8.5.1 segítségével a vállalatok a korábbi verziókhoz vagy más szállítók megoldásaihoz képest legalább 30 százalékkal csökkenthetik a birtoklási összköltséget. (x)

Hirdetés

Lotusphere Comes To You 2010 címmel az IBM Magyarország idén is megrendezte szakmai napját, amelyen - az anyacég egyesült államokbeli Lotus konferenciáját követően - ismertette az üzleti kommunikáció és együttműködés hatékonyságát növelő termékcsoport legfrissebb fejlesztéseit és szolgáltatásait.

A mostani rendezvény nyitó előadásában Uffe Sorensen, az IBM szoftver üzletágához tartozó Lotus csoport közép-kelet-európai, közel-keleti és afrikai igazgatója elmondta, hogy ez a szervezet a gazdasági válság idején is továbbnövelte bevételeit, és számos újítással jelentkezett az alkalmazások funkcionalitása, valamint a költséghatékony üzemeltetés vonatkozásában.

- Csoportunk a Lotus Notes and Domino 8-as verziójának bejelentése óta több mint 18 ezer új ügyfelet szerzett - mondta Uffe Sorensen. - Ma már a világ száz legnagyobb vállalatának több mint fele használja biztonsági funkciókkal és együttműködési eszközökkel integrált levelező és naptárkezelő alkalmazásunkat, amely a levelezőrendszerek piacán 40 százalékos részesedéssel bír. Legutóbb a Panasonic vezette be a megoldást a felhőben, böngészőn keresztül elérhetővé tevő LotusLive szolgáltatásunkat 150 ezer alkalmazottja számára. Ezt a SaaS szolgáltatást egy éve jelentettük be, és ma már 18 millió felhasználója van. A Gartner portál- és csoportmunka-támogató megoldásokkal foglalkozó, tavalyi konferenciáján egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Lotus Notes lehet az elektronikus levelezés jövője.


Uffe Sorensen a Lotus-termékvonalról beszélt

A Lotus tudása

A hatékony együttműködést segítő megoldás iránti érdeklődés hálózatba kötött világunkban aligha szorul magyarázatra. Becslések szerint 2011-ben már mintegy 2 milliárd ember lesz on-line, míg az internetre csatlakozó eszközök mennyisége ezt több nagyságrenddel meg fogja haladni. Csupán az RFID címkével ellátott tárgyak száma például még az idén túlnőheti a 30 milliárdot. Ebben a környezetben már most 15 petabájt információmennyiség keletkezik, naponta. A keresett információk és személyek gyors megtalálása, a személyek egymás közti hatékony kommunikációja, az információk célirányos megosztása és újabb információvá történő feldolgozása ezért kulcsfontosságú a vállalatok eredményes működése, a napi munka szempontjából.

- Nyílt szabványokra épülő Lotus üzleti platformunk ezt egységes üzenetkezelő, kommunikációs, web 2.0-s és portálmegoldásokkal segíti, együttműködési irányítópultot alkotva, amely a vastag kliensen, mobil eszközökön és a weben keresztül, böngészőből egyaránt elérhető - fejtette ki az igazgató. - Számos érv szól amellett, hogy a vállalat bevezessen egy ilyen megoldást az együttműködés és a kommunikáció támogatására. Fontos kérdés azonban, hogy az implementáció az üzemeltetés szempontjából milyen változást jelent a meglévő rendszerek és a költségek vonatkozásában. Ezért arra törekszünk, hogy megőrizzük a vállalatok korábbi IT-beruházásainak értékét, és többféle modellt is kínálunk a Lotus termékek bevezetéséhez. Ezek a felügyeletet nem igénylő, autonóm és öngyógyító módon üzemelő, hardvert és szoftvert együtt tartalmazó célrendszerektől (appliance-októl) kezdve a felhőben, böngészőn keresztül elérhető on-line szolgáltatásokig ívelnek, és számos hibrid megoldást is felvonultatnak.


Lotus Quickr: vállalati tartalommegosztás mobiltelefonon

Sorensen hozzátette, hogy ez a rugalmasság számos jelentős üzletkötést eredményezett az IBM Lotus csoport számára. Példaként a General Motors Lotus-bevezetését említette, ahol a megoldás egy részét vállalaton belül telepítették, míg egyes funkcióit on-line szolgáltatásként érik el az alkalmazottak.

- Ennek köszönhetően a vállalatok a Lotus Notes and Domino 8.5.1 segítségével a korábbi verziókhoz vagy más szállítók megoldásaihoz képest legalább 30 százalékkal csökkenthetik a birtoklási összköltséget (TCO-t) - hangsúlyozta az igazgató budapesti előadásában.

A Lotus termékekkel kapcsolatos, legfrissebb innovációk között Sorensen megemlítette, hogy a Lotus Notes Traveler, amely a Windows Mobile, Symbian, Apple és BlackBerry operációs rendszerek mellett immár az Androidot is támogatja, a piacon elsőként mobiltelefonokon is biztonságos, titkosított hozzáférést ad a levelekhez.

Február óta tölthető le az IBM Lotus Symphony ingyenes irodai alkalmazáscsomag legújabb béta verziója, amelyre a felhasználók immár Visual Basic nyelven fejleszthetnek is. További újdonság, hogy a minden asztali operációs rendszeren futó Lotus Symphony még az idén mobiltelefonokra is elérhető lesz.

Innovatív emberek

Philippovich Ákos, az IBM Magyarország Lotus márkamenedzsere előadásában utalt rá, hogy a 90-es évek óta egy vállalat piaci értékének alakulását egyre kevésbé befolyásolják az ott használt informatikai és egyéb eszközök. A vállalat sikerességét meghatározó értékek 95 százaléka este hazamegy aludni. Ez az érték ugyanis az alkalmazottak fejében meglévő tudás és tapasztalat, ami egyben az innováció legfőbb ihletője is. Az IBM által végzett CEO felmérés során a vállalatvezetők ugyanis az alkalmazottakat jelölték meg a termékek és szolgáltatások megújításához szükséges ötletek legfontosabb forrásaként.

- A világnak adott megannyi tudós és találmány bizonyítja, hogy a magyarok nem ok nélkül tartják magukat innovatívnak - folytatta Philippovich Ákos. - A GKI által készített, 2009-es versenyképességi évkönyv adatai azonban azt mutatják, hogy Magyarország versenyképessége 2005 óta folyamatosan csökken. Az innovatív vállalatok arányát tekintve sereghajtók vagyunk az Európai Unióban, egyedül Lettországot előzzük meg a lista alján. Ebből arra következtethetünk, hogy ha innovatív ötletekben nincs is hiány, azok a magyar vállalatoknál a legtöbb esetben nem hasznosulnak a termék- és szolgáltatásfejlesztésben, az üzletszerzésben, így nem erősítik a versenyképességet. Ennek oka a megfelelő együttműködés hiányában kereshető.

A jelenlegi helyzet megváltoztatása a vállalatoknak és a szélesebb társadalomnak is érdeke. Ehhez értékes segítséget adhat a Lotus Connections közösségi együttműködést támogató megoldása, amely a web 2.0-s technológiákat hasznosítva üzleti környezetben is könnyebbé és hatékonyabbá teszi a megfelelő személyek, szakértők megtalálását, a releváns információk felkutatását és megosztását, az ezzel összefüggő feladatok szervezését és munkafolyamatok létrehozását, végigkövetését.

- A Lotus Connections 2007-es bejelentése óta az IBM leggyorsabb piaci térhódítást elérő termékének számít - emelte ki a márkamenedzser. - A világ száz legnagyobb vállalatának 35 százaléka, több mint 7 millió alkalmazott használja önállóan vagy a Lotus Quickr csoportmunkát és tartalommegosztást támogató megoldásunkkal együtt.

Philippovich Ákos elmondta, hogy a Magyar Lotus Felhasználók Csoportja - ugyancsak a Lotus Connections szolgáltatásaira építve - március folyamán meg fog jelenni a weben, hogy ezen az interaktív módon is megossza a termékek használatával kapcsolatos tapasztalatokat. Március és április folyamán webcastokra is sor kerül, amelyek a Lotus Connections mellett a Lotus Sametime és LotusLive funkcióit fogják ismertetni.

Az idei Lotusphere Comes To You rendezvényen első ízben adták át a Magyar Lotus Felhasználók Csoportja által alapított díjat, amelyet a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság képviselője vehetett át. A VKKI-nál az IBM Lotus termékek 17 éve támogatnak egy nemzetgazdaságilag kritikus alkalmazást, az árvízvédelmet.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.