Hirdetés
. Hirdetés

Idén is elrajtol a 24 órás Programozó Verseny

|

A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) idén is meghirdette éves programozó versenyét, a Challenge24-et.

Hirdetés

Az idén 15 éves Challenge24 mára Európa egyik legnagyobb és legrangosabb versenyének számít. A háromfős egyetemista, középiskolás vagy akár már profi programozókból álló csapatok idén a 2014. február 8-ai hat órás internetes előválogatóból kerülhetnek a budapesti döntőbe, mely május 2-4. között kerül megrendezésre. 

Hirdetés

A Challenge24-en az elmúlt években a világ legjobb programozói egyre nagyobb számban indulnak, köztük az egyik legnagyobb programozói közösségi portál (TopCoder) legjobb ranglista pontszámokkal rendelkező tagjai is rendszeresen részt vesznek. Az erős nemzetközi közösség garantálja a verseny nívóját és így nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is mérce legyen a Challenge24. A nyertes csapat a Challenge24 hagyományaihoz tartozó vándorkupa és gyűrűk mellett értékes tárgynyereményekre is számíthat, de rendszeresen díjazzuk még a hatodik helyezett csapatot is.

 

A Challenge24-en részt vevő csapatoknak a verseny során gyors és precíz kódírási képesség mellett szükség van matematikai, algoritmuselméleti és számítógépes-grafikai, hálózati, mesterséges intelligencia jártasságra valamint jól működő csapatmunkára. Az elődöntő hat órája alatt 6-8 különböző ismeretet igénylő feladatot adnak ki a szervezők, így a hatékony munkamegosztás nélkülözhetetlen a jó szerepléshez. Az előző verseny döntőjében olyan feladatokkal találkoztak a résztvevő csapatok, mint valódi lézervágó kezelése vagy kerékpáros küldönc irányítása virtuális térben.

A tizennegyedik verseny feladatsorát már szeptember óta írja az egyesület feladatírói csapata, akik idén már ötödik alkalommal vállalták el a verseny feladatainak kitalálását. Korábban ők is döntős versenyzők voltak.

Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. Akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntőn is a saját számítógépeiken dolgoznak a résztvevők.

A hallgatók részvételét a hazai egyetemek mellett, külföldi egyetemek is támogatják. A versenyt az elmúlt években hazai és nemzetközi cégek sora biztosította támogatásáról, így immár negyedik éve biztosítja a verseny alapját főtámogatóként az SAP Hungary Kft. A versenyalapító hazai Fornax mellett, már olyan jelentős külföldi vállalatok is a verseny mellet állnak, mint a Google, a Facebook, Yahoo, valamint a Skype. A támogató cégek közül többen is fontosnak érzik, hogy kollégáik megmérettessék magukat évről-évre.

A versenyre február 6-ig lehet jelentkezni a verseny weboldalán.
A weboldalon megtalálhatók a verseny korábbi feladatai, valamint fényképek a tavalyi megmérettetésről.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.