Hirdetés
. Hirdetés

ITech Challenge Bajnokság 2009

|

Virtuális áramszolgáltató vállalat vezetését vehették kezükbe azon vállalkozó kedvű IT és műszaki hallgatók, akik idén részt vesznek az ITech Challenge Bajnokságon.

Hirdetés

A bajnokság célja, hogy egy különleges, versenyszellemű rendezvény keretében szakmai fejlődést, gyakorlati tapasztalatszerzést nyújtson gazdasági és menedzsment ismeretek terén a résztvevő diákoknak Az ország 20 felsőoktatási intézményéből több mint 130 csapat jelentkezett.

A háromfős csapatok stratégiai technikai és gazdasági döntésekkel irányítják a vállalatokat, versengő piaci környezetben, melyet üzleti szimulációs szoftver modellez.

A feladat az irányított virtuális cég profitjának maximalizálása volt. A kényelmes kiinduló állapotot (monopol piaci szereplők gyorsan felváltotta a napjaink valóságára is jellemző közszolgáltatási liberalizáció. Így a diákoknak egy gyorsan változó környezetben kellett helyt állniuk, miközben a szoros határidőket is tartani kellett. A legtöbben jó felkészüléssel és csapatmunkával sikeresen vették az akadályokat.

A résztvevők 8 élő regionális selejtezőn küzdöttek a közédöntőbe jutásért. A selejtezők szüneteiben a fő támogatók, az Accenture, az ExxonMobil és az IT Services Hungary különdíjaiért vetélkedhettek a diákok, akik érdekes, interaktív cégbemutatókon keresztül a támogatókat is megismerték.

A középdöntőbe jutott 33 csapat online módon küzd a 10 döntős helyért. A döntőn pedig egy nehezített forgatókönyvű szimuláció mellett esettanulmány prezentáció és további szakmai kihívások is várnak a résztvevőkre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.