Hirdetés
. Hirdetés

IVSZ: A technológiatranszfer helyzete Magyarországon

|

A Budapesti Corvinus Egyetemmel közös webszemináriumot tartott az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

Hirdetés

A BCE Corvinus Ventures Innovációs és Vállalkozási Központ szervezésében létrejött előadássorozat első rendezvénye a technológiatranszfer nemzetközi gyakorlatáról valamint magyarországi helyzetéről, és a lehetséges kitörési pontokról szólt, Béza Dániel címzetes egyetemi docens előadásainak segítségével.

„Webszeminárium sorozatunk célja, hogy könnyedén a saját irodájukból bővíthessék ismereteiket egyes szakterületen a tagvállalataink. Első alkalommal a Corvinus Gazdálkodástudományi Karának, Kisvállalkozás-fejlesztési Központ Tanszékének oktatóit kértük fel az előadások megtartására, amelyet több mint 70 érdeklődő követett online” – mondta Dobos Attila, az IVSZ főtitkára.

Az előadásában a nemzetközi kitekintés után dr. Béza Dániel, címzetes egyetemi docens a hazai helyzetet elemezve elmondta: „A legtöbb hazai egyetemen és főiskolán kiépült vagy újjászerveződött a technológiatranszfer intézmény rendszere, és az egyetemek elkészítették a szellemi termék hasznosítási szabályzataikat és tudástérképüket. A legtöbb helyen ennek kulcsszereplői a technológiatranszfer irodák, legmesszebb azok az egyetemek jutottak, ahol a technológiatranszfernek már évtizedes hagyományai vannak (Budapesti Műszaki Egyetem, Szegedi Egyetem, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem).”

A prezentációk letölthetők az IVSZ honlapjáról, ahol a később az előadás felvétele is elérhető lesz. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.