Hirdetés
. Hirdetés

Japán is lecserélné az internetet

|

A DARPA tervei után Japánban konkrét programmal is előálltak, és reményeik szerint bő tíz éven belül megszűnik az internet.

Hirdetés

Az Amerikai Egyesült Államok védelmi szervezete idén júliusban tett egy olyan kijelentést, mely szerint az internet elavult, és új rendszerre van szükség. A DARPA célja a gyorsabb adatátvitel, a nagyobb megbízhatóság, az egyszerűbb konfigurációk, a költségcsökkentések, és az IP-címkiosztás leváltása. A szervezet azonban konkrét terveiről nem beszélt.

Japán viszont komoly lépéseket kíván tenni az ügyben, és saját kezébe veszi a kezdeményezést: 2020-ra olyan rendszert akarnak kiépíteni, amely okán az emberek elfelejtik, mi is az az internet, és, hogy létezett valaha.

Yoshihide Suga kommunikációs miniszter elmondta, a japán kormány keményen dolgozik az új rendszeren, amely sokkal gyorsabb, jobb, erősebb, és megbízhatóbb lesz.

Az adatátvitel óriási fejlődése mellett a biztonság is kulcsfontosságú: a rendszer az internethez viszonyítva sokkalta ellenállóbb lesz a vírusokkal szemben, és az esetlegesen jelentkező technikai problémák számát is minimalizálják majd.

A polgári felhasználás kezdete - a cikk folytatása >>
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.