Hirdetés
. Hirdetés

Játékokat fejlesztene az Apple?

|

A GameSpot információi szerint az Apple Computer titokban egy játékfejlesztő csapatot verbuvál olyan veteránokkal, mint a LucasArts korábbi technikai vezetője, Mike Lampell.

Hirdetés

Állítólag egy külön részlegként már meg is kezdte a működést a csapat. A létezését az a tény is alátámasztja, hogy az Apple bizony most igencsak minimálisan veszi ki részét a játékiparból. Eltekintve néhány nagyobb cégtől (Aspyr, Blizzard) szinte senki nem fejleszt vagy portol alkotásokat Macre. A hordozható eszközök terén sem jobb a helyzet. Az iPod elsősorban nem is erre lett kitalálva.

A GameSpot szerint a csapat az iTunes zeneletöltő szolgáltatásokkal foglalkozó oldal üzletágával dolgozik együtt, s annak ellenére, hogy fő irányvonalként természetesen az Apple saját termékeit jelölték meg, de például a PSP is megfelelő platform lehet a saját fejlesztésű játékok számára.

A vállalat már régebb óta azon dolgozik, hogy a Mac Mini az otthoni szórakoztatás központjává válhasson. Ehhez nyilván hozzátartozik a játék is. A piac nagyon telített, úgy tűnik, egyedül a Mac világban van számottevő kereslet, bár arányaiban névze az Apple-féle számítógépek nagyon eltörpülnek a hagyományos PC-k mellett. Feltehetően a következő hónapokban tisztázódik, hogy pontosan mik is a célkitűzések.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.