Hirdetés
. Hirdetés

Június végén kezdik árulni az iPhone-t

|

Június 29-én kerül az amerikai AT&T boltokba az Apple-telefon. Az európai megjelenésről egyelőre csak pletykák szólnak.

Hirdetés

Az Apple hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államokban június 29-én kerül a boltokba az iPhone. A dátumot vasárnap sugárzott reklámokban jelentették be, majd később a cég hivatalosan is megerősítette ezt az időpontot. A készülék - mint azt korábban bejelentették - csak az AT&T mobilszolgáltatónál lesz megvásárolható, a hozzá tartozó kétéves hűségszerződéssel. A 4 GB-os változat ára 499 dollár (93 ezer forint) lesz, a 8 GB-os pedig 599 dollárba (110 ezer forint) kerül majd.

A tévében a hétvégén közvetített reklámok az eszköz funkcióit mutatják be, például az internetezési lehetőségeket, az érintőképernyő egyujjas használatát vagy a levelek olvasását. Arról nincs hivatalos adat, hogy Európában mikor jelenik meg a telefon, a pletykák szerint Nagy-Britanniába idén októberre várható.

Az mp3 lejátszók terén piacvezető Apple tervei szerint 2008 végéig 1 millió iPhone-t adnának el, ami ugyan kevesebb mint 1 százaléka a teljes mobilpiacnak, viszont jelentős része az okostelefonok piacának.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.