Hirdetés
. Hirdetés

Kalózkodásért netmegvonás

|

A francia törvényhozók megvonnák a visszaeső kalózoktól az internet hozzáférést. És az emberi jogok?

Hirdetés

A Francia Szenátus nagy többséggel elfogadta azt a törvénytervezetet, mely a zenével, filmmel és játékokkal kapcsolatos kalózkodást büntetné. A franciák arra készülnek, hogy akit azon kapnak, hogy illegálisan oszt meg digitális médiát, két alkalommal figyelmeztetik, majd a harmadik alkalommal lekapcsolják internet hozzáférését. A tervezetet a Francia Nemzetgyűlés elé terjesztették végső elfogadásra.

A törvény ötlete először 2007 novemberében bukkant fel. Akkor Nicolas Sarkozy elnök úgy jellemezte a törvénytervezetet, mint "meghatározó pillanat a jövő civilizált internetjéért". A tervek szerint az internetszolgáltatókra hárul a feladat, hogy megfigyeljék az előfizetőket.

 

nicolas_sarkozy.jpg

Nicolas Sarkozy

A Francia Szenátus 297 - 15 arányban fogadta el a törvénytervezetet, mely egyúttal létrehoz egy új kormánytestületet, mely felügyelné a kalózkodás elleni munkát. A szenátusi szavazást megelőzően egyes politikusok visszautasították a tervezetet. Például a jobboldali MPF párthoz tartozó Bruno Retailleau azt javasolta, hogy inkább pénzbüntetéssel sújtsák a kalózokat, mintsem kizárják őket az internet használatából. Szerinte az internet olyan szinten vált alapvető árucikké, hogy megfosztani az embereket a használatától túlzás.

Ha a törvény életbe lép, akkor Franciaország összeütközésbe kerül az Európai Unióval, mert Brüsszel már visszautasította a franciák az irányú kezdeményezését, hogy a tervezetben foglaltakat az Unión belül emeljék törvényi szintre. Brüsszel szerint ugyanis embereket megfosztani az internetelérésüktől sérti a személyi szabadságot és az emberi jogokat".

Mindeközben Svédország 2009 elejétől olyan törvények bevezetésére készül, melyek megkönnyítenék a kalózok lefülelését és bíróság elé állítását. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.