Hirdetés
. Hirdetés

KC910 - érintőképernyős LG telefon

|

A koreai gyártó LG KC910 és LG Renior néven érintőképernyős, GPS-es, felső kategóriás telefont dobott piacra.

Hirdetés

Az LG Viewty utódaként emlegetett telefon nem lesz olcsó - hogy pontosan mennyibe kerül majd, azt az LG képviselőitől nem tudtuk meg. Alan Song, az LG magyarország vezérigazgatója mindenesetre elmondta, hogy az LG nagy értéket képviselő márka akar lenni, emiatt a jövőben a drágább, exkluzív telefonokra összpontosít. Az LG vezetője megismételte, hogy a vállalat szeretne a régióban az első két gyártó között lenni.

Ami a LG KC910-es telefont illeti, egy érintőképernyős, zenei, multimédiás készülékről beszélünk, amit minden földi jóval igyekeztek felszerelni: ilyen a 7,2 Mbit/s adatátvitelt lehetővé tévő HSDPA, GPS, amit a beépített Google Mapsszel lehet kihasználni, és a 70 MB-nyi tárhely, amit microSD kártyával tudunk bővíteni 8 GB-ig. A telefon kamerája 8 megapixeles, Schneider-Kreuznach optikával, xenon vakuval felszerelt. A készülékbe mozgásérzékelőt építettek, amit két beépített játék használ ki, illetve a futóbarátnak nevezett alkalmazás, amely a futással megtett kilométerek számát méri, és rögzíti a sebességet.

A telefon elsőként a T-Mobile-nál jelenik meg november végén, december elején, majd következik a Vodafone és a Pannon. Kártyafüggetlenül is megvásárolható lesz, a magasabb árat pedig az kompenzálhatja, hogy ezekre a készülékekre több háttérképet és csengőhangot tesz a gyártó, illetve, hogy a GPS-t kihasználó Google Mapst nem kell a mobilszolgáltatótól letölteni - és ezáltal folyamatos adatforgalmat generálni -, hanem előre telepítik a telefonra.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.