Hirdetés
. Hirdetés

Késik az új Visual Studio

|

A korábban kitűzött időpontnál később jelenik majd meg a Visual Studio 2010 és a .Net Framework 4.

Hirdetés

Októberben, a Visual Studio 2010 bétájának kiadásakor a Microsoft 2010. március 22-ét nevezte meg a fejlesztői környezet és a .Net Framework 4 megjelenésének céldátumaként. A tesztelők visszajelzései alapján azonban most úgy döntöttek, hogy tovább finomítják a termék erőforrásigényét, amivel együtt kitolták a szoftver debütálásának dátumát is.

 

 

visual-studio.jpg


"Talán mindenki számára érzékelhető, hogy jelentősen javítottunk az első bétához képest a teljesítményen. Ám a visszajelzések alapján e területen még mindig van tennivalónk" - írta Soma Somasegar, a Microsoft fejlesztői divíziójának vezetője blogjában utalva a virtuális memória kezelésénél felmerült panaszokra. Ennek megfelelően a tájékoztatása szerint "pár hetet" csúszni fog a Visual Studio 2010 és a .Net Framework 4 végeleges verziójának megjelenése, cserébe 2010 februárjában érkezni fog a javított teljesítményű RC, amelyet e szempontból is górcső alá vehetnek majd a tesztelők.

A Visual Studio 2010 ennek megfelelően valamikor a nyár elején érkezhet, és a korábbi hírek szerint 4 változatban lesz megvásárolható. Az Ultimate kiadás MSDN előfizetéssel együtt újonnan 11924 dollárba (körülbelül 2,3 millió forint), frissítésként 3841 dollárba fog kerülni (673 ezer forint). A teljes Premium MSDN 5469 dolláros (1 millió forint), frissítése 2299 dolláros (444 ezer forint) áron lesz elérhető. Míg a Professional kiadásért MSDN előfizetéssel 1199 dollárt (231 ezer forint), MSDN előfizetés nélkül 799 dollárt (154 ezer forint) kell majd kifizetni.

A fejlesztési sarokpontok szerint az új Visual Studio teljes mértékben támogatni fogja a Microsoft legújabb megoldásait, így a Windows 7, a Windows Server 2008 R2, az Azure, az SQL Server, az Office 2010 és a SharePoint 2010 rutinjai is programozhatóak lesznek majd a segítségével. Ezen felül például a Silverlight és a Windows Presentation Foundation (WPF) kezelése terén is várhatóak újdonságok.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.