Hirdetés
. Hirdetés

Kétélű fegyver a Windows 8-ra frissítés

|

Olcsón válthatnak a Windows XP, Vista és 7 felhasználók - a kezdeményezés azonban rosszul is elsülhet...

Hirdetés

Windows 8
Windows 8

Nemrég jelentette be a Microsoft, hogy kedvező áttérési lehetőséget kínál a korábbi Windows felhasználók számára - amint azt testvérlapunk, a PCWorld is megírta, már akár 40 dollárért cserébe vadonatúj operációs rendszerünk lehet (további részletek erre). Érthető, hogy miért döntöttek így Redmondban, hiszen a Windows 8 - szemben az elődökkel - egy igen kompetitív helyzetben kell majd, hogy helyt álljon. Hiszen nem csak desktop, hanem mobil környezetben, azaz okostelefonokon és táblagépeken is ennek a platformnak kellene továbbvinnie a Microsoft asztali gépeken mindmáig töretlennek mondható sikerét (még akkor is, ha „Gyorsan szűkül a rés a Windows és a Mac között”.

A relatíve alacsony licencköltség egyfajta ösztönző, a felhasználók és a Microsoft közötti virtuális láncot erősíti, hiszen a megismert, megszokott környezet továbbgondolását kínálja azoknak, akik a Windows-érában nőttek fel. Kevésbé fog Apple termékekre váltani - a Microsoft reményei szerint -, aki jutányos áron férhet hozzá a Windows 8-hoz.

Azonban ne feledjük, hogy az új OS legfontosabb újítása a Metro nevű kezelőfelület, melyet kifejezetten érintőképernyős készülékekhez terveztek. Így azok, akik a frissítés mellett döntenek, szinte biztosan nem érintésérzékeny eszközön használnák a Metrót, ami jelentősen csökkenti annak használati értékét. Látva a mobil eszközök terjedését, lassan kijelenthetjük: kritikus fontosságú a Microsoft további jövője számára, hogy miként fogadja a piac a Windows 8-at. Ha továbbra is dominálni szeretnének az internetképes eszközöknél, akkor egy negatív kritikai hullám érzékeny csapást mérhet az ebből a szegmensből érkező jövőbeli bevételekre.

Bárhogyan is legyen, a redmondi szoftveróriás végre érteni látszik a korábbi Windows-ok eltántoríthatatlan felhasználóinak stratégiáját. Sokan ugyanis azért nem újítanak, mert nincsen kedvük ismét 100-200 dollárt elkölteni egy olyan szoftverre, ami ideális esetben nem is látszik (hiszen az a jó OS, amit a felhasználó nem lát, nem akadályozza készüléke és szoftverei, vagy ha úgy jobban tetszik, appjai használatát). A táblagépek szegmense ráadásul annyira hirtelen robbant be, hogy a Microsoft csak nemrég tudott előrukkolni a Surface-szel, ugyanakkor az Apple már komoly sikereket ért el ezen a téren. Úgy tűnik, hogy a tabletek kannibalizálják nem csak a netbookok és a laptopok, de az asztali gépek piacát is - még ha nem is fojtja meg ezeket, de sokan elavuló PC-ik helyett nem egy újat, hanem egy tabletet - jellemzően iPadet - vesznek.

A Windows 8 egyébként már bárki számára kipróbálható.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.