Hirdetés
. Hirdetés

Kevesebb árbevétel és előfizető, nagyobb hatékonyság a Pannonnál

|

A júliustól szeptemberig tartó időszak árbevétele 3,9 milliárd forinttal maradt el a 2008 harmadik negyedévitől a második legnagyobb hazai mobiltávközlési cégnél. A mérlegadatokat hatékonyságnövelés és a mobilinternet növekedése javítja.

Hirdetés

A Pannon ma tette közzé a harmadik pénzügyi negyedévre vonatkozó eredményeit. A társaság tájékoztatása szerint csökkent a készülékeladásból, összekapcsolási díjakból és hangalapú egyéni előfizetői szolgáltatásokból származó árbevétel, ugyanakkor tovább folytódtak a mobil szélessávú beruházások, és a nagyobb mobilinternetes forgalom részben ellensúlyozta a kedvezőtlen tendenciákat.

A júliustól szeptemberig tartó időszak árbevétele 3,9 milliárd forinttal maradt el a 2008 harmadik negyedévitől, elsősorban azért, mert a hívásvégződtetési díjak 2009 januári csökkentése után visszaesett az összekapcsolási díjakból, illetve a kezdeményezett hangalapú hívásokból származó árbevétel is mérséklődött. A kisebb eladott mennyiségből eredően a készülékértékesítési árbevétel is csökkent. Az árbevétel gyengülését részben ellensúlyozta a mobil szélessávú internetes forgalom növekedése.

Az EBITDA egyszeri tételek nélküli, nominális értéke 0,4 milliárd forinttal csökkent 2008 harmadik negyedévéhez képest a működési költségek növekedése miatt. A tárgyévi göngyölített működési költségek - elsősorban a forint gyengüléséből eredően - az éves inflációt meghaladó mértékben emelkedtek. Emiatt a valutában felmerülő különféle informatikai és hálózati kiadások szintje is nőtt. A leírt kinnlevőségek összege szintén emelkedett az előző év hasonló időszakához képest. A harmadik negyedév EBIT értéke 15 milliárd forint volt - 0,9 milliárd forinttal kevesebb, mint 2008 harmadik negyedévében. Ez az alacsonyabb EBITDA-val és az idei harmadik negyedévében könyvelt egyszeri ?egyéb tételekkel" magyarázható.

Az előfizetések száma 35 ezerrel, 3 millió 542 ezerre csökkent a negyedévben. A csökkenés a kártyás szegmensben történt. A 2009 harmadik negyedév végi 33,25 százalékos piaci részesedés 0,3 százalékponttal maradt el az előző negyedévitől. A számlás előfizetők aránya 45 százalék volt a negyedév végén, a Pannon mobil szélessávú internet piaci részesedése pedig augusztus végére elérte a 24,5 százalékot.

A beruházási költség 2,9 milliárd forintot tett ki 2009 harmadik negyedévében, ami 22 százalékkal alacsonyabb a 2008 harmadik negyedévi értéknél. Az év harmadik három hónapjában a Pannon főként a mobil szélessávú technológiára összpontosította beruházásait. Egy előfizetésre jutó forintban számított átlagos havi árbevétele (?blended ARPU" index) szezonális okoknál fogva 2 százalékkal haladta meg a 2009 második negyedévi szintet.

?Úgy gondoljuk, hogy a mobilinternet és az értéknövelt szolgáltatások a jövő útja a távközlési piac fejlesztésében, és ezekre a fontos területekre összpontosítjuk erőfeszítéseinket. Bár harmadik negyedévi hangalapú eredményeink tagadhatatlanul magukon viselik a jelenlegi gazdasági helyzet nyomát, biztosak vagyunk benne, hogy a mobilinternet terén a jelenlegi növekedési pályán haladunk tovább" - jelentette ki Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.