Hirdetés
. Hirdetés

Kihívót kapott a Microsoft Surface

|

A Sony érintéssel vezérelhető asztala meglovagolhatja a Microsoft eszközének a sikerét.

Hirdetés

A svájci Atracsys és Sony elkészítette a Microsoft Surface mását, amely a bejelentésük alapján júniusban már kereskedelmi forgalomban is megjelenhet - írja a pocket-lint. Az atracTable a lap információi szerint nagyvonalakban megegyezik a redmondi szoftvercég készülékével, vagyis a 35 inch (88,9 cm) széles HD felbontású érintőképernyővel rendelkező asztal képes érzékelni a felületére helyezett tárgyakat, s valós idejű interakcióba lépni velük. E mellett az ujjal történő vezérléssel a felhasználói szabadon kezelhetik és méretezhetik a felületén megjelenő objektumokat, úgy mintha azok valós tárgyak lennének.

 

 

A Sony asztala


A Surface-től eltérően azonban a kiszivárgott hírek szerint a Sony valamilyen módon az Atracsys által kifejlesztett érzelem és arcfelismerést is beépíti majd az asztalába.  A két Sony ISS XCD-V60 kamerával felszerelkezve így az eszköz képes lesz felismerni a felhasználójának a pozícióját, nemét, érzelmeit, s nagyjából meg tudja majd becsülni az életkorát is. Mindez a kereskedelemben meglehetősen hasznos eszköz lehet, hiszen így az eszköz vásárlói személyre szabott reklámokat jeleníthetnek meg boltjukban, amely ráadásul a gép előtt lévő személy hangulatát is figyeli. Azaz ha szomorú, akkor például csokoládét ajánl neki, míg ha dühös, akkor bokszzsákot.

A Sony által piacra dobozz eszköz így a svájci műhely majd minden innovációját felhasználja majd. Az Atracsys a brosúrája alapján ugyanis három fontos terméket kínál vásárlóinak: az atracTable Surface klónját, a beMerlin érintéssel vezérelhető átlátszó kijelzőt, illetve az ICU érzelem és arcfelismerő szoftvert. Kicsi a világ, hiszen utóbbi kettő technológia hibridjével jelenleg a Microsoft és az Intel is kísérletezik, egy olyan félig átlátszó digitális kijelzővel, amely termékeket ajánl, segít navigálni, felismeri a képernyő előtt állót, s így személyre szabott hirdetéseket kínál. Nagyjából, mint Spielberg Különvélemény című filmjében.

 


beMerlin és ICU

Mindegyik eddig felsorolt megoldásban közös, hogy leginkább a boltok és a vállalatok számára készülnek, s nincs ez másként a Sony eszközénél sem. A 2007-ben bemutatott Surface is Disneylandben, Las Vegas kaszinóiban és nagyobb bankok székházainál bukkan fel, mivel igazából kereskedelemben, értékesítésnél, az egészségügyben és a vendéglátásban lehet igazán hasznát venni.

 

 



A Surface a magas ára, és a csökkentett gyártókapacitás miatt nem igazán terjedt el. Előbbi tényezőn a kiszivárgott hírek szerint a Sony sem fog változtatni, azaz eszköze körülbelül a Surface árszintjén fog mozogni, de megjelenése mégis felkavarhatja a piac e szegmensét. Egyrészt azért mert immár két eszköz lesz, nem csak a Surface és a Surface közül lehet választani. Másrészt a hírek szerint sokat kell várni a megrendelőknek a Microsoft eszközére, amely várólistát így a Sony alaposan leredukálhatja, átcsábítva a vevőket.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.