Hirdetés
. Hirdetés

Kipróbáltuk: Elindult az inviTV

|

Több mint százezer háztartásban érhető el üzembiztosan az Invitel IP-alapú televíziós szolgáltatása.

Hirdetés

A váci Invitel Telepontban próbálhattuk ki a már több mint két hete rendelhető IP-alapú televíziós szolgáltatást, melyet a cég nem kíván nagy dobra verni és óriásplakátokon hirdetni, ellenben közvetlenül keresi fel azokat a felhasználókat, ahol a szolgáltatás biztosan elérhető és beüzemelhető -- hogy ennek felmérése miként történik, azt a vállalat üzleti titokként kezeli.

 

invitel_2_k.jpg

 

 

A szolgáltatás telepítéséhez egy vevőegység esetén legalább 6, míg két eszköz esetén 10 megabit/másodperc átviteli sebességre képes vonal szükséges, habár a rendszer egy eszközzel 4 megabiten is stabil, viszont a minőség csökkenését elkerülendő a puffereléshez a ráhagyás mindenképpen kell.

 

 

invitel_1_k.jpg

 

 

Az InviTV egyik újdonsága, hogy a Motorola gyártmányú set-top-boxban nem kapott helyet merevlemez, ugyanis az 5-10 órányi felvétel rögzítése a szolgáltató szerverére történik és onnan is nézhetjük vissza. A tegnap tévéje elnevezésre hallgató rendszer előnye, hogy spórol a sávszélességgel, valamint a "box" is olcsóbb, emellett hangtalan és nem melegszik. Hátránya viszont, hogy nem csak a felvételi limit, hanem a visszanézhetőségi időlimit is van -- ez utóbbi hossza csatornánként változik -- így ebből kifolyólag hosszútávú tárolásra és archiválásra nem alkalmas, sőt egyes csatornák üzemeltetői egyáltalán nem engedélyezik ezt a lehetőséget, így marad a felvétel otthoni rögzítése saját eszközzel.

 

A gyakorlatban...

 

A szolgáltatás beüzemeléséhez az Invitel biztosítja az interneteléréshez is szükséges routert (amelyet 802.11b szabványú Wi-Fi-vel is elláttak) és a tévézéshez szükséges eszközöket. A set-top-box ethernet kábelen keresztül képes a routerrel kommunikálni, azonban a lakás "bekábelezésének" elkerülése végett olyan eszközt is képesek biztosíani -- havi 400 forintos bérleti díjért cserébe -- mely a ház az elektromos hálózatát használja a hálózati jelek továbbítására.

 

 

invitel_5_k.jpg

 

 

A fekete színű HD-képességekkel felruházott Motorola készülék szolid megjelenésével nem kíván feltűnést kelteni, helyette inkább csatlakozóira és szolgáltatásaira helyezték a hangsúlyt, ennek megfelelően a készüléket ellátták gyerekzárral és korhatárbesorolás kezeléssel. Legnagyobb hátrányként a készülék lassú reakcióidejét említenénk, azonban a szoftver cseréjével ez a probléma megoldható. Kényelem szempontjából a menü elfogadható, bár van egy két logikátlan megoldás -- például a felvett műsor nem indítható az "enter" vagy "play" gombbal, hanem egy almenüből kell kiválasztani a lejátszást. Természetesen az elektronikus programfüzet -- az EPG -- is szerves részét képezi a rendszernek, amikez az adatokat a Port.hu szolgáltatja, tehát a műsorokról részletes leírást és ismertőt olvashatunk.

 

 

invitel_3_k.jpg

 

 

A képminőséggel kapcsolatban a látottak alapján vegyesek az érzelmeink. Az HBO2-n 16:9-ben sugárzott film minősége az SD felbontás ellenére igen tetszetős volt, ellenben más adóknál felfedezhetők voltak a tömörítésből adódó hibák, melyek nem az MPEG2-nél megszokott kockásodás formájában, hanem gyorsabb mozgásoknál elmosódás és szőrös élek formájában jelentkezett -- viszont finomhangolással ezen is lehet javítani és emellett tervben van még a felvett műsorok minőségének mesterséges feljavítása is.

 


invitel_6_k.jpg
A Motorola dobozában három játék is helyet kapott

 

Az Invitel egyelőre csak Trió -- azaz telefon, internet és televízió az egyben -- csomagokban árulja legújabb szolgáltatását, meglehetősen kedvező, egy éves hűségnyilatkozattal 9990-14490 forintos bruttó áron -- a jelenlegi akcióban az első két hónapban 7990-10990 forintért. A szolgáltatás jelenleg majdnem az összes Invitel lefedettséggel rendelkező településen elérhető, de valószínűleg hamarosan a T-Com hálózatán lévő ügyfelek is igénybe vehetik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.