Hirdetés
. Hirdetés

Kütyüfüggő kisiskolások

|

Még iskolába sem járnak, de már tabletet és okostelefont használnak a gyerekek.

Hirdetés

Minden ötödik gyermek okostelefon- vagy tablettulajdonos, utóbbit ráadásul minden második esetben már hétéves koruk előtt megkapják a kicsik – derült ki a JátékNet.hu Webáruház felméréséből. A kütyüktől való függőség jellemzően kisiskolás korban alakul ki, de a megvonás már akár 1-2 éves korú gyermekek esetében is feszültséget szít a családokban. Karácsony közeledtével sok szülő voksol ugyanakkor a hagyományos játékokra: különösen népszerűek ilyenkor a többszemélyes és interaktív, illetve kézügyességet fejlesztő játékok.

Hirdetés

Sok magyar szülő lepi meg okoskészülékkel gyermekeit: saját okostelefonnal és tablettel is a kicsik egyötöde rendelkezik, előbbit minden második esetben 8 és 12 éves koruk között, utóbbit pedig még ennél is korábban, 7 éves korukig kapják meg. A JátékNet.hu Webáruház friss, online kutatásából az is kiderült, hogy a megkérdezett családok közel 10 százalékánál a gyermekek 12 éves korukra már mindkét kütyüt birtokolják.

Az elektronikai eszközöktől való függőség is leginkább a 8-12 éves korosztályt érinti, mintegy kétharmaduk rendszeresen játszik laptopon, tableten, asztali számítógépen és okostelefonon, egyharmaduk pedig játékkonzolokon is. Nem kell azonban félteni a kisiskolásokat sem, az 5-7 évesek 60 százaléka kapcsolódik ki mobiltelefon segítségével, de közel 50 százalékuk használja a laptopot és a tabletet is erre a célra.

A legtöbben napi szinten játszanak a kütyükkel: a 8 évesnél idősebbek 60 százaléka napi fél-két órát, míg az ennél fiatalabbak 80 százaléka legfeljebb egy órát tölt ilyen jellegű kikapcsolódással. „Láthatóan egyre fiatalabbakat szippant be a kütyüvilág, megnyugtató eredmény azonban, hogy a 3 éven aluli gyermekek zöme egyáltalán nem vagy csak néhány percet játszik hasonló készülékekkel – árnyalta a képet Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója. – A most felnövő generáció életében persze fontos, hogy otthonosan mozogjon a technika világában, ugyanakkor azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy érdemes szabályozniuk azt, hogy a kicsi mennyit és mivel játszhat a tableten, okostelefonon.”

Problémaforrás a kütyü

A felmérésből kiderült, hogy a családok felénél okozott már fejfájást a szülőknek, ha gyermeküket nem engedték tablettel, okostelefonnal vagy más kütyüvel babrálni. Főként a 3 évesnél idősebbek reklamálnak emiatt, de már az 1-2 évesek egyharmadánál is előfordult hiszti ilyen okból. „Egyáltalán nem szerencsés ez a tendencia, ráadásul nemcsak a szóban forgó eszközökkel, hanem a televízióval is számolnunk kell. Minél idősebbek a gyermekek, annál több időt vesznek el ezek a készülékek a szabadidejükből, nem véletlen, hogy sok sikeres játék tévés vetélkedők vagy mesék alapján született” – mondta el Bognár Ákos.

 

Kell idő a tradicionális játékokra is

A felmérés szerint a hagyományos játékok legintenzívebben az 1-4 évesek életében vannak jelen: ebben a korban még akár napi 3 óránál tovább is le lehet kötni így a figyelmüket, a 12 évnél idősebbek fele viszont még fél órát sem szán hasonló tevékenységre. „A gyermek fejlődésében pedig az egyik legfontosabb tevékenység éppen a játék, ezen keresztül tanulja meg a szabályokat, az alkalmazkodást, a figyelmet, így fedezi fel a környezetét, illetve megtanulja, hogy hogyan kell viselkedni, mi helyes és mi nem” – emelte ki Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. „Jó hír, hogy karácsonykor sok szülő éppen olyan meglepetést keres, ami segíti a kicsik fejlődését: idén is jelentősen megnőtt az érdeklődés a többszemélyes és az interaktív, valamint a kézügyességet fejlesztő játékok iránt. Az idei szezonban a legkeresettebb tíz játék közül öt társasjáték” – tette hozzá Bognár Ákos. A webáruház adatai szerint az ünnepi időszakban átlagosan 4 termék kerül a kosárba. A szülők ilyenkor jellemzően többet szánnak játékokra: egy vásárló átlagosan 15 ezer forintot költ el, ami az év többi időszakához képest mintegy 50 százalékos növekedést jelent.

A gyermekek kütyühasználati szokásaival kapcsolatos felmérés háttere:
A JátékNet.hu kütyühasználattal kapcsolatos kutatása online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2014. október 9. és 20. között került sor. A nem reprezentatív felmérés eredményei közel 1000 magyar internetező szülő válaszain alapulnak.

Legkeresettebb játékok a karácsonyi időszakban:
1. Mágikus Jinn - A varázslatos gondolatolvasó
2. Jancsi és Juliska - A torkoskodó társasjáték
3. Találd ki? Extra - elektronikus kiadás
4. 150 db gumi karkötőhöz + medálok
5. Barbie: Csillogó-villogó sellő
6. Csillámos hajékkő stúdió
7. Villámválasz társasjáték
8. Glitza csillám tetkó
9. Bogyó és Babóca: Furfangos párosító kártyajáték
10. Gazdálkodj okosan - Régi játék új pénzekkel

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.