Hirdetés
. Hirdetés

LCD gyártóba fektetne az Apple

|

Piaci pletykák szerint az Apple a Sharp LCD gyárába fektetne egymilliárd dollárt, így csökkenne a Samsungtól való függősége.

Hirdetés

Apple
Apple

A piac egyelőre meg nem erősített pletykái szerint az Apple hajlandó lenne egymilliárd dollárt fektetni a japán Sharp LCD gyárába, így biztosított lenne az Ipadek és iPhone-ok érintőképenyőjének utánpótlása. Ugyanakkor az amerikai cég a Toshibával való együttműködésre is nyitott, ebben az esetben is LCD gyártási kapacitás bővítéséről lenne szó - hogy ennek a gyártónak mennyi pénz jutna, arról nem szólnak a hírek. Arra viszont elegendőek voltak, hogy a befektetésekről szóló pletykák hatására a japán alkatrészgyártók részvényei növekedjenek.

A japán remények szerint ugyanis az Apple nemcsak a készülékeihez szükséges LCD-ket, hanem további alkatrészeket is rendelne a helyi gyártóktól - az almás cég így csökkentené függőségét a Samsungtól, akivel hosszas pereskedés elé néznek szabadalmi jogok megsértése miatt.

A The Economist számításai szerint ugyanis az iPhone 4-es alkatrész költségek 26 százaléka a Samsung szállította összetevőkre megy el: a flash memóriára, a DRAM-ra és az alkalmazás processzorra. Vagyis a 178 dollárnyi alkatrész költségből 45,68 dollár megy a Samsungnak.

Az Apple és a Samsung az iPad és a Galaxy Tab miatt pereskednek egy ideje a bíróságon. Az Apple-nak sikerült elérnie, hogy a Samsung tablet európai kereskedését letiltsák, ám miután kiderült, hogy a bizonyítékként használt összehasonlító fotókat kicsit manipulálták az Apple emberei, a tiltást ideiglenesen felfüggesztették.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.