Hirdetés
. Hirdetés

Litván kalózokat üldöz a Microsoft

|

43 millió dollár kártérítést követel a redmondi szoftvercég az Office illegális megosztása miatt.

Hirdetés

Az Office 2003 és 2007 irodai programcsomag illegális terjesztése miatt a Microsoft a litván LANVA kalózellenes szervezettel együttműködve keresetet nyújtott be Litvánia legnagyobb BitTorrent oldalának üzemeltetőjével szemben, összesen 43 millió dollár kártérítést követelve.

 

 

office-pirate.jpg


Habár a litván törvények értelmében ekkora összeget a redmondi szoftvercég nem remélhet - maximum 53 ezer dollárt ítélhetnek meg számukra - a nagy kártérítési igény arra jó volt, hogy az érintett oldal üzemeltetéséért felelős cég és magánszemély számláját befagyasztották a bankok. A TorrentFreak információ szerint azonban rossz emberen próbálják elverni a port, hiszen a meghurcolt Kestas Ermanas elmondása alapján ő és a cége 2010 eleje óta már nem felelős a LinkoManija üzemeltetéséért. Sőt Kestas a lap kérdésére érthetetlennek nevezte a Microsoft eljárását is, mivel elmondása szerint igyekeztek együttműködni a szoftvercéggel, de az soha semmilyen módon nem jelezte, hogy valamilyen megosztott fájllal gondjuk lenne.

Ennek azonban ellentmond, hogy a Microsoft már tavaly év novemberében eljárást indított a LinkoManija 106 felhasználója ellen illegális fájlmegosztás miatt. Így Kestas Ermanas már korábban sejthette, hogy hamarosan az oldal is célkeresztbe fog kerülni. Ez alapján már nem is olyan meglepő, hogy az pont ez év elején cserélt gazdát. S az sem túl nagy meglepetés, hogy a whois adatbázisa szerint jelenleg svédországi szerveren fut Litvánia tizenegyedik leglátogatottabb weboldala (az Alexa statisztikái alapján).

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.