Lekörözték Bill Gatest

|

Carlos Slim, mexikói befektető a világ leggazdagabb embere. Bill Gates is gyarapodott, de nem elégé.

Az amerikai Forbes magazin minden évben összeállítja a világ legvagyonosabb embereinek a listáját. Frissen kiadott, 2010-es felsorolásuk alapján egy évig biztosan elvesztette Bill Gates a világ leggazdagabb emberének címét, hiszen idén meg kell elégednie a második hellyel. Az élre a tavalyi harmadik Carlos Slim Helú került, akinek egy év alatt 35 milliárd dollárról 53,5 milliárd dollárra sikerült növelnie a vagyonát. A győztes befektetési szakember Mexikó telekommunikációs szektorában alapozta meg gazdagságát (a Wall Street Journal szerint az ország ipari termelésének 7 százalékáért cégei felelősek).

 

 

gates.jpg


Érdekesség, hogy a tavalyi győztes Bill Gates is gazdagodott (vagyona 40 milliárd dollárról 53 milliárd dollárra nőtt), de az idei elsőséghez hiányzott legalább fél milliárd dollár. Harmadik helyen a 2009-es ezüstérmes Warren Buffett befektetőguru található meg, aki 10 milliárd dollárral szintén jelentősen növelni tudta vagyonát, 47 milliárd dollárra.

A Forbes jelentése szerint egyébiránt míg tavaly a világ leggazdagabbjait is komolyan érintette a recesszió - a dollármilliárdosok száma 1125-ről 793-ra csökkent, átlagos vagyonuk ( 3 milliárd) pedig 23 százalékkal visszaesett - ,idén az elit már a háta mögött hagyta a nehézségeket. 2010-ben ugyanis 1011 milliárdost számoltak össze a világon (Egyesült Államokban 403-at, Európában 248-at), akiknek az átlagos vagyona 3,5 milliárd dollárra nőtt.

Az IT szektor prominens személyiségeinek listája a következőképpen alakult (a megosztott helyek az azonos vagyonméretnek köszönhetőek):

2 - Bill Gates (Microsoft) 53 milliárd dollár
6 - Lawrence Ellison (Oracle) 28 milliárd dollár
24 - Sergey Brin (Google) 17,5 milliárd dollár
24 - Larry Page (Google) 17,5 milliárd dollár
33 - Steve Ballmer (Microsoft) 14,5 milliárd dollár
37 - Paul Allen (Microsoft) 13,5 milliárd dollár
37 - Michael Dell (Dell) 13,5 milliárd dollár
43 - Jeff Bezos (Amazon) 12,3 milliárd dollár
117 - Eric Schmidt (Google) 6,3 milliárd dollár
136 - Steve Jobs (Apple) 5,5 milliárd dollár
212 - Mark Zuckerberg (Facebook) 4 milliárd dollár

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.