Hirdetés
. Hirdetés

Megegyezhet a Google és az EU

|

A hírek szerint az EB hajlandó lezárni a Google ellen indított vizsgálatot. A keresőcég is hajlik az alkura: így bírság nélkül megúszhatja a 2010-ben kirobbant trösztügyet.

Hirdetés

Eric Schmidt, a Google ügyvezető elnöke
Eric Schmidt, a Google ügyvezető elnöke

Az Európai Bizottság (EB) szóvivőjének tájékoztatása szerint biztatóan alakulnak a Google-lel folytatott tárgyalásaik: ha sikerül egyességre jutni, a testület hamarosan lezárhatja a keresőcég ellen indított antitröszt-vizsgálatot. „Jelentősen közeledtek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogyan oldjuk meg a kialakult helyzetet” - írta közleményében Antoine Colombani.

Al Verney, a Google brüsszeli szóvivője mindössze annyit tett hozzá Colombani nyilatkozatához, hogy a cég „továbbra is együttműködik a bizottsággal.”

Az EB 2010 novemberében indított vizsgálatot a Google ellen. Szakértőik szerint a vállalat megsérthette az Európai Unió trösztellenes jogszabályait; elképzelhető, hogy piaci fölényükkel visszaélve, tisztességtelen módon népszerűsítették egyes termékeiket és szolgáltatásaikat a keresőfelületeiken.

Az EB idén májusban alkut ajánlott a Google-nek: ha „kötelezettséget vállal” arra nézvést, hogy változtat jogsértő piaci gyakorlatán, eltekintenek attól, hogy borsos büntetést akasszanak a cég nyakába.

Eric Schmidt, a keresőóriás ügyvezető elnöke júliusban levélben válaszolt a bizottság ajánlatára. A levél tartalmát nem hozták nyilvánosságra, de a Financial Timesnak nyilatkozó EB-tisztviselők szerint Schmidt valamennyi felmerülő kérdésre megnyugtató válaszokat adott.

A bizottság szerint a Google túlságosan előkelő helyen tüntette fel saját termékeit – köztük a Google+ közösségi oldalt – a keresőtalálatok között; jogtalanul használta fel a versenytársaitól „elemelt” étteremajánlókat az oldalain; és alaposan megnehezített a reklámozók számára, hogy más keresőmotorokon is futtassák a kampányaikat.

A Financial Times szerint komoly áttörést hozott a tárgyalásokban, hogy a cég „asztali” megoldásai mellett mobil eszközökről indított keresések esetében is hajlandó eleget tenni az EB-vel kialkudott feltételeknek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.