Hirdetés
. Hirdetés

Microsoft üzleti intelligencia a felhőben

|

Az Office 2010 megjelenése után, körülbelül 2013-ben debütálhat a Microsoft cloud alapú BI szolgáltatása.

Hirdetés

A Microsoft a céges megoldások csúcsát jelentő üzleti intelligenciájának (BI) felhőkbe költöztetését tervezi, kvázi - nagy valószínűséggel - előfizetéses szolgáltatásaként kínálva azt. A jelenleg csak a nagyobb cégek számára elérhető BI segítségével a vállalatok vezetői pontos, naprakész információval rendelkezhetnek cégünk működéséről, ami nagymértékben támogatja a jó döntések meghozatalát. Az üzleti intelligencia alapú megoldások ugyanis egy áttekinthető analitikai felületen pontos visszajelzést adnak a cég működéséről. Ez a nagyobb cégek esetében komoly segítséget jelent a vezetőség számára, hiszen hiányában sokszor csak pontatlan és nem naprakész adatok alapján kell döntést hozniuk.

 

microsoft_bi.jpg


A redmondi szoftvercég cloud alapú üzleti intelligencia szolgáltatásáról egyébiránt még nem sok információt tudott megosztani Guy WeisMantel, a Microsoft BI ügyekért felelős vezérigazgatója. Annyit lehet már tudni, hogy a Windows Azure segítségével valósul meg, s körülbelül 2013 környékére prognosztizálható a megjelenése. "Annyi bizonyos, hogy az elkövetkező Office 2010 még nem fogja tartalmazni a BI megoldásunkat, ám utána várhatóan elkészülhet majd" - nyilatkozta az amerikai Computerworld kérdésére.

Érdemes lenne sietniük vele, hiszen az Amazon és a Pentaho, valamint a Good Data Corp. már elkészítette saját cloud alapú BI megoldását. Guy Weismantel elmondása szerint azonban az ő megoldásuk túllép majd a jelenlegi szolgáltatásokon, új funkciókkal és lehetőségekkel gazdagodva.

Az amerikai lap szerint ez a jelenlegi Gemini projekt alapján valósulhat meg. A koncepció lényege, hogy a cégek körében nagy népszerűségnek örvendő Excel-t SQL Server, PerformancePoint Server és/vagy SharePoint Server támogatással látják el. Segítségével az üzleti felhasználók képesek lesznek az Excelben óriási adatmennyiségeket egyszerűen kezelni, egyetlen PC segítségével. Így például több adatforrásból származó 20 millió sor betöltése, rendezése és szűrése másodpercekig tart majd - ígéretük szerint. Ha pedig e megoldás cloud-os változatait vesszük, akkor talán logikusan következik, hogy miként fog a Microsoft BI-je megvalósulni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.