Hirdetés
. Hirdetés

Microsoft: három bétát egy csapásra

|

Az idei WinHEC (Windows Hardware Engineering Conference) rendezvényen Bill Gates bejelentette, hogy cége történelmében most először kerül sor arra, hogy egyszerre jelenik meg mindhárom zászlóshajójuk új béta változata.

Hirdetés

A Windows Vista, az Office 2007, illetve a Windows Server (kódnevén Longhorn) Béta 2-es változata mind ezen a héten debütál. Gates szerint céljuk ezzel az volt, hogy mindenki láthassa, milyen jól együttműködnek a fenti szoftverek - s ez a tesztelés és véglegesítés szempontjából is előny. Főleg annak fényében, hogy a Vista és az Office 2007 is meglehetősen sokat késik a korábban bejelentett időpontokhoz képest.

A konferencián valóban az együttműködésen volt a hangsúly: ez az új Office csomag legnagyobb újítása is. A bemutatón Mika Krammer, a Microsoft Windows üzletágának vezetője ezt úgy szemléltette, hogy helyi keresést indított a Windows Vistában egy Office 2007 dokumentum után, s a folyamat egyidejűleg az összes olyan, Windows Server rendszert üzemeltető kiszolgálón is lefutott, amely egy hálózatra volt kötve.

Gates pedig elárult néhány részletet a még erősen készülőben lévő Hypervisor névre keresztelt technológiáról, amely a következő Longhornban kap majd helyet. Gyakorlatilag egy olyan eljárásról van szó, ami lehetővé teszi egy szerveren egyidejűleg többféle operációs rendszer - így például Windows mellett Linux - használatát. Az ígéret szerint ez a technológia az új Windows Server megjelenését követő hat hónapon belül elérhető lesz.

Az effélre virtualizációt nagyon fontosnak tartja a szoftveróriás, hisz ezen a téren (is) van némi elmaradása a konkurens vállalatokkal (VMWare, XenSource) szemben. Gates szerint ez legalább annyira lényeges, mint a 64 bites rendszerek, vagy a többmagos processzorok.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.