Hirdetés
. Hirdetés

Milyen lesz a 2020-as olimpia?

|

Látványos. Az IT szakemberek legalábbis minden újdonságot bevetnének. Immár nem kell például majd távolra utaznunk, hogy egy stadionban szurkoljunk a magyar sportolóknak.

Hirdetés

Hologramokkal kivetített döntőket, a sportolok minden rezdülését nyomon követő szenzorokat, valamint beágyazott valóságot álmodtak meg azon informatikai szakemberek, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) és a Nemzetközi Paraolimpiai Bizottság (IPC) felkérésére felvázolták azt, hogy a nyári játékok miként tudnának lépést tartani az informatika fejlődésével.

 



A letölthető "Ascent at London 2012" riportban a kutatók a jövőbe tekintve tényként kezelik a közösségi oldalak mind aktívabb használatát, a mobil eszközök és a mobilszélessáv elterjedését, amin túl a multiview 3D televíziók és a holografikus technológia fejlődésével is számolnak. Felvetésük alapján míg 2012-ben becslések szerint 4 milliárd ember követte a londoni játékok eseményeit, addig 2020-ban 5 milliárd felett lesz a nézőszám. A nézők most még "csak" 1 milliárd megosztást generáltak - adataik szerint - a közösségi térben, amely összeg 8 év múlva 3000 százalékkal fog majd növekedni. S e téren nem feltétlenül a Facebookkal számolnak, hanem egy olyan központi szolgáltatással amely együtt kezeli majd a felhasználók online identitását. Sőt véleményük szerint a hangfelismerő technológiák miatt 2020-ban az emberek már nem fogják bepötyögni üzeneteiket, hanem szövegesen mondják fel majd azokat, így egyszerűbbé válik majd a megosztás.

Mint a Forma 1-ben

Ezen túl a kutatók szenzorokkal mérnék a sportolok minden rezdülését, hogy az így nyert adatokból jobb edzéstervet tudjanak összeállítani, illetve csapatsportoknál az edzők megalapozott döntéseket tudjanak hozni.

 

 

A versenyzőknél kontaktlencse alapú szenzorokkal vizsgálnák azt, hogy a megfigyelt személy miként reagál a vizuális impulzusokra, egy testbe ültetett érzékelővel követnék az atléta hidratáltságát, míg az okos ruházattal a légzést (a mellkas emelkedése alapján), a szívdobogást, az izmok megterheltségét és az alany sebességét is mérnék, valamint elemeznék. Mindez körülbelül úgy valósulna meg, mint a Forma 1-ben a telemetria, s így egy elkülönített boxban mérnökök folyamatosan nyomon  követnék a sportoló teljesítményét, és azok alapján határoznák meg a megfigyelt által alkalmazott taktikát. Sőt a személy fejlődését, gyengeségeit és lehetséges sérüléseit is meg tudnák így határozni.

 



Okosabb stadionok

A termelődő adatokat azonban nem csak az edzéseken, hanem az olimpiai eseményeken is lehetne hasznosítani. Ez a támogató csapat mellett a helyszínen lévő szurkolóknak jelentene egy fontos kiegészítő szolgáltatást, akik egy úszódöntő esetén minden sportoló adatát láthatnánk 0,3 másodpercen belül, sőt akár vizualizálhatnák is az eredményeket.

Itt fontos szerep jutna a mobil eszközöknek, amelyekkel kirajzolnák ezeket az adatokat, sőt segítségükkel a nézők a helyi plusz kamerák képeit is lekérhetnék. Így például verseny közben láthatnák, hogy az előző számban indult aranyérmes miként nyilatkozik a színfalak mögött. Sőt mindez az otthoni nézőknek is elérhető lenne, akik ezen plusz információkat a tévéjükön is megjeleníthetnék, illetve a multiview 3D segítségével az otthon ülőknek sem kellene ugyanazt nézniük. A helyszínen pedig a beágyazott valóság segítségével akár  a mobiltelefonokon is megjeleníthetőek lennének az adatok, ehhez a nézőnek majd csak annyit kell tenniük, hogy a sportolóra irányítják a mobiltelefonjuk fényképezőjét.

 



Ám talán a legizgalmasabb, hogy 2020-ban, sőt még inkább 2024-ben talán nem feltétlenül kell az adott stadionban lennünk, hogy "élőben" tudjuk nyomon követni az eseményeket. A várakozások alapján ugyanis a hologram technológia addigra már lehetővé teszi majd, hogy a helyszínen követett eseményeket egy világ másik felén lévő stadionba is kivetítsék, így az ott ülök élőben láthatják majd a futam szellemképét.

 

 

Ez még most meredeknek tűnhet, ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy az idei Coachella zenei fesztiválon, az 1996-ban meggyilkolt Tupac Shakur pont e módszerrel tért vissza a színpadra Dr Dre és Snoop Dog mellé egy közös számra. Annyi összességében bizonyos, hogy az informatikának van még hova fejlődnie, és a jövőben minden olimpia látványosabb és testközelibb lesz általa.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.