Hirdetés
. Hirdetés

Minden idők legrosszabb féléve a Foxconn Internationalnál

|

A világ legnagyobb szerződéses mobilgyártója 226 millió dolláros nettó veszteségről számolt be az idei év első félévéről szóló üzleti jelentésében. Egyre kevesebb a megrendelés.

Hirdetés

A Foxconn International Holdings (FIH) 226 millió dolláros veszteségről számolt be a 2012-es év első élévéről szóló pénzügyi jelentésében. Tavaly ilyenkor még jóval kisebb, tizennyolcmillió dolláros veszteséget kellett elkönyvelniük. A cég a hongkongi részvénytőzsdének adott hétfői állásfoglalásában azzal indokolta romló üzleti teljesítményét, hogy egyre kevesebb megrendelést kap legnagyobb partnereitől – köztük a finn Nokiától, amely évek óta maga is komoly problémákkal küszködik.

A FIH szerint az idei év első hat hónapjában jelentős változások történtek a nemzetközi mobiltelefon-piacon: a hosszan elhúzódó euróválság és a bizonytalan gazdasági környezet nem tett jót az üzletnek.

A piacot elárasztották az új, elsősorban a szolgáltatások és az alkalmazások értékesítésével foglalkozó vállalkozások, miközben a FIH ügyfelei folyamatos harcot vívtak egymással a részesedésért a rendkívül erős verseny jellemezte piacon.

Annak ellenére, hogy anyavállalata, a Foxconn Technology Group szereli össze az Apple termékeit – köztük az iPhone-okat és az iPadeket is – a FIH-nek nem jutott ebből a zsíros falatból: a hagyományos megrendelőitől – köztük a Nokiától, a Motorolától és a HTC-től – bejövő megbízások pedig egyre kevesebbet hoznak a konyhára. A helyzetet tovább ronthatja, hogy az Apple és a Samsung kivételével szinte valamennyi nagy gyártó a vártnál rosszabb eredményekről számolt be az idei év első felében.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.