Hirdetés
. Hirdetés

Mobiltelefon és pedagógia

|

Nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismerteti a mobiltelefonok társadalmi hatásait vizsgáló kutatás legfrissebb eredményeit a Magyar Tudományos Akadémia és a T-Mobile. Az immár 5 évre visszatekintő tudományos program eredményeként Mobilmegértés címmel újabb tanulmánykötet lát napvilágot.

Hirdetés

Az évek óta egyre jelentősebb nemzetközi érdeklődés mellett zajló kutatási programnak és a most már ötödik kötettel jelentkező angol nyelvű könyvsorozatnak köszönhetően Budapest mára a mobiltársadalom-kutatás fővárosává vált.
2001. januárja óta a mobilitás társadalomtudományi vonatkozásait kutató program elemző tanulmányai eddig összesen 3 magyar, 1 német, 5 angol nyelvű kötetben napvilágot látott eredményei idén a hazai felsőoktatás számára teljes egészében elérhetők lesznek - jelentette be Nyíri Kristóf professzor, a kutatás vezetője. Az oktatási intézményeken túl a nemzetközi színtéren is különleges vizsgálódás dokumentációját emellett a www.socialscience.t-mobile.hu internetes oldalon a téma iránt érdeklődők szintén megtekinthetik majd. A program során hazai és külföldi szakemberek számos témakört érintve vizsgálták a mobilkommunikációval kapcsolatos tézisek és tévhitek valóságtartalmát. Ennek során, az elmúlt esztendőkben filozófiai, pszichológiai, pedagógiai, nyelvészeti és szociológiai szempontból egyaránt igazolódott, hogy a mobilkommunikáció természetes, ősi emberi igényeket elégít ki, egyértelműen "humán technológiának" tekinthető. Talán éppen ez a magyarázata a világszerte tapasztalható népszerűségének. A sajtótájékoztatón az eddig elért eredményeken túl közreadták a legújabb angol nyelvű, ismeretfilozófiai-pedagógiai tematikájú és Mobile Understanding ("Mobilmegértés") címet viselő kötetet. Ennek legérdekesebb fejezetei Magyar fordításban a Világosság folyóirat aktuális számában olvashatók.

A továbbra is a T-Mobile támogatásával folytatódó, a megelőző esztendők eredményeinek szintézisére és két új témakör (a 3G első tapasztalatai és kilátásai, valamint a telekommunikációs konvergencia, különös tekintettel a mobiltelefon és a szélessávú internetelérés interferenciáira, pl. VoIP) vizsgálatára irányuló programban 2006-ban újabb hazai szakemberek is részt vesznek. Többek között pl. Pléh Csaba, az MTA főtitkárhelyettese, Benedek András pedagógiaprofesszor, az NKÖM államtitkára; Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója, a Mindentudás Egyeteme tudományos igazgatója; Sándor Klára nyelvészprofesszor. Az eredményeket ősszel négy kötetben (2 magyar, 1 angol, 1 német) olvashatják majd az érdeklődők é a tervek szerint 2007-ben "Towards a Philosophy of Telecommunications Convergence, A telekommunikációs konvergencia filozófiája felé". címmel újabb nemzetközi konferenciára kerül sor Budapesten.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.