Hirdetés
. Hirdetés

Nem áll le a betiltott Word eladása

|

Habár az amerikai bíróság betiltotta a Word eladását, a Microsoft már októberben gondoskodott a megoldásról.

Hirdetés

Az Amerikai Fellebbviteli Bíróság másodfokon is helyt adott a torontói székhelyű i4i cég keresetének, amely a Word 2007 szövegszerkesztőben megtalálható egyedi XML formátum miatt szabadalomsértéssel vádolta meg a Microsoftot. Az ítélet értelmében így a redmondi szoftvercégnek egyrészt 290 millió dolláros kártérítést kell fizetnie a szabadalom bitorlása miatt, s e mellett 2010. január 11-től betiltották az érintett szoftverek forgalmazását is. S mivel a Word az Office 2007 minden kiadásában megtalálható, ezért gyakorlatilag a tilalom az egész irodai programcsomagot érinti.

 

 

word_xml.jpg


A Microsoft szempontjából azonban nem olyan nagy a baj, mint elsőre tűnhet. Több okból is. Egyrészt a tiltás csak az Egyesült Államokat érinti, azon belül is a január 11-e után eladott Office programcsomagokat. A korábban értékesített termékeket nem, azt gyakorlatilag a kárterítés fedezi. Sőt a bírósági ítélet a redmondi szoftvercég elmondása szerint nem lesz kihatással az Office 2010 fejlesztésére sem, s így utóbbi az eredetileg kitűzött időpontban, 2010 júniusában jelenik majd meg. A fejlesztés szakaszába ugyanis már kihagyták a megtámadott részt, így a jelenleg is ingyenesen letölthető Word 2010 bétájában már nem található meg az egyedi XML szerkesztő.

Ha az eladásokat nézzük, akkor a Microsoft szóvivője gyakorlatilag mindenhol elmondta, hogy január 12-én is kapható lesz az Office, mivel eltávolítják belőle a bíróság által kifogásolt részt. S erre minden esély is megvan, hiszen a per során a redmondi szoftvercég októberben már csendben elérhetővé tette OEM partnerei számára az ehhez szükséges javítást. Végezetül mivel egy egyedi XML szerkesztőről van szó, amit a Microsoft elmondása szerint a vásárlóiknak csak kis része használt, ezért a felhasználói élmény tekintetében érzékelhetően nem fog sokat változni az irodai programcsomag.

A tegnapi ítélet egy három éves pereskedésnek vetett véget, amelyet az i4i még 2007 márciusában indított. A torontói székhelyű cég beadványa szerint ugyanis a szoftveróriás megsértette az 1998. július 28-án bejegyzett szabadalmukat, amely lényege, hogy pontosan leírja: miként kell szükségtelenné tenni a konvertáló kódok kézi beágyazását. Álláspontjuk alapján az XML (Exstensible Markup Language) fájlformátumok pontosan ezt valósítják meg, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy olyan elemekkel gazdagítják állományaikat, amelyeket később más szövegszerkesztők is képesek értelmezni. Álláspontjuk szerint a Microsoft a Worddel így 80 százalékos piaci részesedést szerzett az egyedi XML szerkesztők piacán, amellyel az i4i-t arra kényszerítette, hogy változtasson az üzleti stratégiáján.

Az elsőfokú ítélet még ez év augusztusában született meg, amikor az ügyet tárgyaló texasi bíróság helyt adott a panasznak, és 60 napot adott Redmondnak arra, hogy eleget tegyen a tiltó végzésnek. A Microsoft azonban azonnal fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, és egyben azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az eljárás idejére függessze fel a tiltás végrehajtását. Ez meg is történt, a mostani ítélet azonban már jogerős.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.