Hirdetés
. Hirdetés

Nem lesz több E3?

|

Várhatóan ma érkezik meg az ESA hivatalos bejelentése, melyből kiderül, hogy a Los Angeles-i E3 játékkiállítást jövőre drasztikusan átalakítják.

Hirdetés

A next-gen.biz információi szerint az ESA (Entertainment Software Association - Szórakoztató Szoftverek Szövetsége) képviselője az Electronic Entertainment Expo összezsugorításáról és átalakításáról számol majd be. A lap úgy tudja, hogy a kiállítók már évek óta gondolkodnak valamilyen lépésen, mivel csak a kiállítási terület bérlésére dollármilliókat kell költeniük, nem beszélve az alkalmazottakról, a berendezésekről, és a direkt erre az alkalomra elkészített exkluzív demókról, videókról. Ezek költségei semmiképpen nem térülnek meg.

A jelenlegi állás szerint évente átlagosan 400 kiállítót 60 ezer érdeklődő látogat meg a helyszínen. A GameSpot több forrásból is úgy tudja, hogy jövőre az E3 a szokásos Los Angeles Convention Centerből (LACC) egy jóval kisebb helyszínre lenne átköltöztetve. Az új helyszínen kizárólag privát tárgyaló helyiségeket építenének a kiállítók, ahol bizonyos, előre kiválasztott újságírói vagy egyéb csoportok számára mutatnák be termékeiket.

Állítólag a nagyobb kiállítók felismerték, hogy nem éri meg egy iparági szintű rendezvényen képviseltetni magukat, inkább csak a saját képviseletükben megrendezett kiállításoknak lenne értelme. Ez lényegesen csökkentené a költségeket, ráadásul így az egész rendezvény egy-egy cégről és annak játékairól szólna.

Elemzők szerint viszont az E3 nem csak iparági jelentőséggel bír. A rendezvény lekicsinyítése kárt okozna a helyi hotelek, vendéglátó egységek és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások tulajdonosainak is. Ezen a pár napon nagyjából 50 millió dollárt költenek az E3 miatt a városba érkező vendégek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.