Hirdetés
. Hirdetés

Németország hamarosan engedélyeztetheti az önvezető autókat

|

Az ország az első nemzet szeretne lenni, ahol legálisan róhatják az utakat sofőr nélküli járművek. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnap már kormánytekergetés nélkül lehet közlekedni a német utakon, de a kormány szeretné, ha ez nem rajtuk múlna.

Hirdetés

Egyelőre még nehéz megbecsülni, hogy a mestersége intelligencia fejlesztés mikorra jut el arra szinte, hogy teljesen önvezető autók kerülhessenek a forgalomba. A Tesla sokszor nagyot mondó vezérigazgatója, Elon Musk szerint az ő autóik már csaknem elérték ezt a szintet, de a szakma nagy része azért megegyezik abban, hogy még legalább 5-10 évre vagyunk ettől az álomtól. Németországban ennek ellenére elkezdték kidolgozni a törvényeket, melyek lehetővé teszik, hogy az önvezető autók forgalomba kerülhessenek.

Hirdetés

A The Local DE jelentése szerint német politikusok - köztük Angela Merkel kancellár - ültek össze, hogy tárgyaljanak az önvezető autók ügyében és arra a megegyezésre jutottak, hogy az országnak élen kell járnia a technológia bevezetésében. Arról is szó esett, hogy el kell kezdeniük kidolgozni azon törvényi kereteket, melyek lehetővé teszik, hogy a sofőr nélküli autók forgalomba kerülhessenek és az egész ország területén működhessenek - ezek elkészültét 2022-re becsülik.

Nem valószínű, hogy eddigre akár egyetlen cég is képes lesz olyan járművet legyártani, mely megfelel a biztonsági előírásoknak, azonban a bürokrácia malmai lassan őrölnek, így nem baj, ha minél előbb megkezdődik a munka. A németek ezzel a döntéssel merőben más megoldást választottak mint a britek, akik azon az állásponton vannak, hogy az önvezető technológiáknak először vezetési segédként kéne működniük, amik szépen lassan elérnek arra a szintre, hogy teljesen átveszik a sofőrök helyét. A mostani törvénytervezetek értelmében a németek viszont egyből az 5-ös szintű autonómiára képes járművekre készülnek, amin teljesen kihagyja a képletből az emberi beavatkozást a vezetésbe.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.