Hirdetés
. Hirdetés

Népszerű a Hyper-V

|

Egyre több vállalkozás él a virtualizáció lehetőségével.

Hirdetés

A Microsoft TechNet Szemináriumán 500 hazai szakember között végzett felmérés szerint a hazai cégek egyre nyitottabbak a virtualizációra. A rendezvényen a megkérdezettek jelentős része ugyanis úgy nyilatkozott: további szerverkonszolidációs projektek elindítását tervezik a következő fél-egy év során, vagyis összesen az ott megjelent cégek 34 százaléka kíván élni a technológia lehetőségével. Közülük 72 százalék mindezt Microsoft Hyper-V-vel tervezi megvalósítani.

A független IDC 2008. augusztusában végzett hazai felmérése mindezt alátámasztja, amely szerint a teljes szerver piac mintegy 5,4 százaléka már virtualizált, de ezeknek a megoldásoknak is a nagy része elsősorban a tesztkörnyezet kialakítását támogatja. A felmérés kimutatta, hogy a virtualizációs piacon a VMware 45 százalékon áll, de a Microsoft máris 30 százalékra növelte részesedését. A 2008. júniusban megjelent Hyper-V technológia ugyanis már augusztusban 3 százalékos részesedést tudhatott magáénak. A tanulmányból kiderül, hogy a technológia az ügyfeleknek elsősorban a hardver beruházás és üzemeltetési költségek (áramfelvétel, hűtés, karbantartás, helyigény) megtakarítása miatt vonzó.

 

hyperv.jpg


„A résztvevők visszajelzései alapján 78 százalékuk már használ virtualizációt a vállalatánál: ezen cégek egyharmada már éles szervereket is virtualizálva futtat, míg kétharmaduk még csak tesztkörnyezet kialakítására, tesztelésre, felkészülésre használja. Ezen virtualizációs megoldások több mint fele Microsoft alapokon került megvalósításra. 26 százaléka már Microsoft Hyper-V alapokon üzemel, 36 százalék  használ Microsoft Virtual Server 2005 R2-t, emellett szintén 36 százalék használja a VMWare-t is." - mondta el Budai Péter, a programok hazai programmenedzsere.

Ennek megfelelően itthon is egyre nő a Microsoft virtualizációs technológiáit használó vállalatok száma, megtalálhatóak köztük olyan nagyvállalatok is, mint a Magyar Posta ZRT, de egyre több KKV-k is fantáziát lát benne, mint például a Brendon Kft, vagy a MetalCom ZRT. A Magyar Posta elmondása szerint például azoknál az alkalmazásoknál, ahol nagy felhasználói aktivitásra lehet számolni (egyidejűleg 15 000 aktív felhasználó) régen 15-20 fizikai szerverre volt szükségük. Most ez 4 darab fizikai szerveren futó 40 virtual szerverrel van megoldva. Ezzel nagy mértékben csökkent a hardverek beszerzéséből és értékcsökkenéséből származó kiadás. Ráadásul a gépterem járulékos költségei is csökkentek 20-30 százalékkal.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.