Hirdetés
. Hirdetés

Nincs többé Pannon

|

A távközlés világnapjára, vagyis hétfőre időzítette a Pannon a történetének utolsó sajtótájékoztatóját. A telekommunikációs cég ugyanis kedden 0 órától Telenor Magyarország néven folytatja működését. A boltok átépítése már meg is kezdődött, amiből Anders Jensen vezérigazgató személyesen is kivette a részét a budapesti Astoria üzletben.

Hirdetés

Tizenhat éves történet ért véget tegnap, amikor a Pannon vezérigazgatója maga is kezeslábasba öltözve, egy imbolygó magas állványra felmászva leszerelte a budapesti Astoriánál található Pannon üzlet feliratát a vállalat új nevére, mely ezentúl: Telenor.

Anders Jensen a rebranding költségeiről az ennek kapcsán ismét felmerült újságírói kérdés ellenére nem kívánt beszélni, de annyi azért sejthető, hogy milliárdos nagyságrendről lehet szó.

A vezérigazgató azt mondta, hogy az átmárkázás keretében számos olyan új termék és szolgáltatás válik elérhetővé, amely beváltja majd a magyar fogyasztók érdekét szolgáló szorosabb verseny megteremtésére, a magasabb fogyasztói érték létrehozására és az innováció további előmozdítására tett ígéreteket.

A sajtótájékoztatón - még mielőtt megkezdődött volna a legendás Pannon márka betűinek látványos eltávolítása a bolt homlokzatáról - a cégvezető egyúttal néhány bejelentést is tett. Többek között egy régi tárcsás vezetékes telefon kábelének átvágásával szimbolikusan is hadat üzent a vezetékes távközlésnek, mondván 3 millió vezetékes telefon működik az országban, pedig már kezdenek teljesen feleslegessé válni. A vezérigazgató utalt egy saját kutatásukra, melynek eredménye szerint az ügyfeleik 90 százaléka elégedetlen a mobilról vezetékes irányba bonyolított hívások magas díjaival, majd bejelentette, hogy jelentősen csökkentik a mobilról vezetékes irányba irányuló telefonhívások díját: a Telenor Magyarország ügyfelei - előzetes, ám díjmentes regisztrációt követően -  5 forintos percdíjért hívhatnak vezetékes számokat. (Ez az ár még nem tartalmazza a kapcsolási díjat.) Újságírói kérdésre válaszolva Anders Jensen azt mondta, hogy még így is nyereségesen tudják ezeket a hívásokat kezelni, vagyis a vezetékes szolgáltatóknak fizetendő végződtetési díjak ennél azért alacsonyabbak.

Mindezek mellett azt is bejelentették, hogy a Telenor bevezeti Magyarország első percalapú, feltöltőkártyás mobilinternet csomagját, az Internet Praktikum csomagot, amely leegyszerűsíti és olcsóbbá teszi a mobilinternet használatát. ?Amikor jegyet foglalunk egy repülőgépjáratra, nem megtett kilométereket vagy üzemanyagot adnak el nekünk. Miért lenne másképp a mobilinternet esetében? Az emberek szabadon akarják használni az internetet, és csak arra kíváncsiak, hogy a használat egy adott idő tekintetében mennyibe kerül nekik. A Telenorral most mindkét kívánalom teljesül" - mondta Anders Jensen, majd ismét utalt egy friss kutatásukra, amelynek adatai szerint a felhasználók 75 százaléka - különösképpen azok, akik számára újdonságot jelent a mobil szélessáv használata - könnyebben értelmezhetőnek találja, ha időmennyiséget, nem pedig adatmennyiséget vásárol, hogy a szolgáltatást a szabadságuk idején vagy otthon vehessék igénybe. Szerinte azok számára, akik nem tudják, milyen gyakran van szükségük internet-hozzáférésre, a legegyszerűbb választás a most bevezetett percalapú díjazás - annyit fizetsz, amennyit használsz. Az árak egyébként 10 órányi mobilinternet-használat esetén 3 ezer forintnál kezdődnek.

Anders Jensen átmárkáz

Végül a vezérigazgató arról is szólt, hogy a Telenor márka megjelenével egyszerre megabájtonként 590 forintra csökkentik az EU-n belül a roaming adatletöltési díjakat. Az erről kiadott közlemény szövege szerint "a három szolgáltató közül így a Telenor kínálja majd a legkedvezőbb roaming díjat".

A távközlési cég egyébként a mai napon indítja el országos televíziós kampányát. Ez az imázskampány bemutatja, hogy "a Telenor olyan emberközeli vállalat, amely elkötelezte magát az emberek mindennapjainak jobbá tétele mellett, másrészt, hogy a Telenor világszinten is vezető, 179 milliós ügyfélkörrel rendelkezik, harmadrészt pedig, hogy a vállalat nagyobb értéket és innovációt kíván teremteni a felhasználók valós igényeinek és törekvéseinek megismerése révén".


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.