Hirdetés
. Hirdetés

Nyitrai: távközlési sikertörténet az EU-elnökség

|

A magyar elnökség teljesítette a távközlésben kitűzött céljait, az elért sikerekben pedig nagy szerepe van a többi uniós intézménnyel folytatott szoros együttműködésnek - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, amikor az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága előtt értékelte az elnökségi félévet.

Hirdetés

Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár
A távközlés területén az elnökségi célkitűzések első hívószava a stratégia volt, amely az európai digitális menetrend végrehajtására vonatkozott. Nyitrai Zsolt a képviselőknek a csütörtöki felszólalásában elmondta, hogy „a menetrend az Európa 2020 stratégia egyik zászlóshajója, hozzátartozik Európa versenyképességének megteremtéséhez". Felidézte, hogy az elnökség a Tanács május 27-i ülésén tűzte napirendre a kérdést, és a miniszterek síkra szálltak a digitális menetrend megvalósításának felgyorsítása mellett. A digitális szolgáltatások egységes európai piacának fejlesztését, illetve annak az uniós célkitűzésnek a megvalósítását is áttekintették, amelynek értelmében 2013-ra minden európai számára biztosítani kell a szélessávú internethozzáférést.

A magyar szakpolitikus a közeljövő legfontosabb feladatai között említette az uniós frekvenciastratégia alapját adó rádióspektrum-programról szóló megállapodás tető alá hozását, miután „a magyar elnökség konszenzushoz közeli állapotot tudott elérni a Tanácsban". Lándzsát tört a mielőbbi megállapodás mellett, mondván, „Európa nem maradhat le ezen a területen, a program mielőbbi elfogadására van szükség". Az államtitkár ismételten hangsúlyozta, hogy az európai versenyképesség szempontjából kiemelkedő jelentőségű a spektrumpolitika.

„Európában szinte minden polgár rendelkezik mobiltelefonnal, számítógéppel, a hálózatok összekötik életünket, érzékeny adatok, információk mennek át rajtuk" - érzékeltette a hálózatbiztonság fontosságát Nyitrai. Az államtitkár példákkal is szemléltette, hogy miért van szükség együttműködésre ezen a területen: „volt, hogy egy támadás vagy egy malőr miatt elvesztek az adatok, vagy volt, ahol politikai okból korlátozták a hozzáférést". Ezért volt az elnökség egyik kiemelt célja a biztonságot erősítő Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) körüli bizonytalanság megszüntetése, húzta alá az infokommunikációs államtitkár. Az államtitkár sikerként értékelte, hogy az ügynökség mandátumát 18 hónappal meghosszabbították, a következő fontos lépésnek pedig az ügynökség modernizációját tartja, amellyel kapcsolatban az elnökség szintén fontos előkészítő munkát végzett.

Nyitrai arról is beszámolt, hogy az elnökség áprilisban miniszteri szintű konferenciát szervezett Balatonfüreden, ahol a kritikus információs infrastruktúra védelemről (CIIP) tanácskoztak. A magyar elnökség alatt végezték el az európai műholdas navigációs program időszakos felülvizsgálatát is, és nagy esély van arra is, hogy a Galileo globális navigációs műholdrendszerrel kapcsolatos kormányzati szolgáltatásokról is megszületik a megállapodás. Az államtitkár azt kérte az EP-bizottságtól, hogy az erről szóló szavazáson majd támogassák a tervezetet.

A brüsszeli meghallgatáson a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a hozzászóló képviselők méltatták a magyar elnökség eredményeit és a Parlamenttel folytatott szoros együttműködést. Herbert Reul, a bizottság elnöke kiemelte, jó volt együtt dolgozni a magyar elnökséggel, amely kiválóan hangolta össze az eltérő nézeteket.

Ezután a Brüsszeli autósmúzeumban első alkalommal megrendezett Digitális Közgyűlésen Nyitrai Zsolt közvetlenül Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke után arról beszélt, a digitális gazdaság képes új horizontot teremteni a 30 alatti fiataloknak a munkavállalás kapcsán, és összességében is képes új perspektívát nyújtani az európai polgároknak. A Digitális Közgyűlést a Digitális Menetrend monitorozása érdekében hívták életre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.