Hirdetés
. Hirdetés

Okos telefon, kevésbé okos felhasználó

|

Az, hogy a technológia vívmányai nagymértékben változtatták meg az emberek viselkedését, nem új hír. De kevés olyan ékes példa van erre, mint az alábbi történet.

Hirdetés

New Yorkban, egy meg nem nevezett, de igen felkapott étterem vezetése azzal szembesült, hogy az utóbbi időben rengeteg negatív értékelést kaptak a vendégektől. Az étterem tulajdonosa különösen annak tükrében találta furcsának azt, hogy a nála étkezők többek között a lassú kiszolgálásra panaszkodnak, hogy az utóbbi tíz évben sokat költöttek az étterem fejlesztésére és növelték a személyzet létszámát.

Hirdetés

Jobb ötlet nem lévén, a vezetőség egy külsős céget bérelt fel, hogy kielemezzék a vendéglő működését, és találják meg az okokat. Az első feltételezés az volt, hogy a problémát a képzetlen személyzet okozza. Nos, az étteremben nagyfelbontású kamerarendszer működik, aminek segítségével górcső alá vették a dolgozók munkáját.

Ez még önmagában nem vezetett volna eredményre, de egészen véletlenül megtalálták azt az – egyébként évekkel ezelőtt lecserélt – kamerarendszert is, ami már 2004-ben is megfigyelés alatt tartotta az alkalmazottakat. A kamerákban még mindig benne voltak a szalagok, ezért képesek voltak összehasonlítani egy tíz évvel ezelőtti hajtós napot egy 2014-es csúcsidőszakkal.

Arra talán a tanácsadócég sem számított, hogy a legjelentősebb eltérések a két felvételen nem az alkalmazottak cselekedeteiben keresendőek. Nézzük a legfőbb megállapításokat, amit 45 vendég kiszolgálásának összehasonlításával kaptak.

2004:

- A vendégek besétálnak az ajtón.
- Asztalhoz vezetik őket, és átadják az étlapot. A 45 vendégből 3 kéri, hogy máshova ülhessen.
- A vendégek átlagosan 8 percig tanulmányozzák az étlapot, majd rendelnek.
- Az előételeket átlagosan 6 perc múlva szervírozzák, természetesen a bonyolultabb ételek elkészítéséhez több időre van szükség.
- A 45-ből 2 vendég küldi vissza az ételt.
- A pincérek folyamatosan figyelik a vendégeket, és azonnal ott teremnek, ha szükség van rájuk.
- Miután elfogyasztották a vacsorát és fizetnének, a vendégek megkapják a számlát, és 5 percen belül elindulnak.
- A megérkezéstől az elindulásig átlagosan 1 óra és 5 perc telik el.

Lássuk, hogyan is néz ki mindez 2014-ben:

- A vendégek besétálnak az ajtón.
- Asztalhoz vezetik őket, és átadják az étlapot. A 45 vendégből 18-an kérik, hogy máshova ülhessenek.
- Mielőtt még kinyitnák az étlapot, előveszik a telefonjaikat, fényképezni kezdenek, vagy valami mást csinálnak rajtuk.
- A 45 vendégből 7-en azonnal magukhoz intetik a pincért, és megmutatják a telefonjukat. Mint kiderült, nehézséget okozott az étterem wifi-hálózatára történő csatlakozás, és ebben kértek segítséget. Ez átlagosan 5 percet vett igénybe a pincér idejéből.
- Végül a pincér megpróbálja felvenni a rendelést, de a többség még ki sem nyitotta az étlapot, ezért megkérik, hogy jöjjön vissza később.
- A vendégek többsége ezután sem nyitja ki az étlapot, tovább nyomogatja a telefonját.
- A pincér visszatér, hogy felvegye a rendelést, de ismét megkérik, hogy jöjjön vissza később.
- Nagy nehezen sikerül felvenni a rendelést, ez a leüléstől számítva 21 percet vesz igénybe átlagosan.
- Az ételeket átlagosan 6 perc múlva kezdik el felszolgálni, értelemszerűen a bonyolultabb tételek elkészítése valamivel tovább tart.
- A 45-ből 26 vendég kezdi el fényképezni az ételt, ami átlagosan 3 percet vesz igénybe.
- A 45-ből 14 vendég kezdi el fényképezni asztaltársaságát az ételekkel az előtérben, vagy fogyasztás közben. Ez átlagosan 4 percet vesz igénybe, mivel le is kell ellenőrizni a fotókat, és néha újakat kell csinálni.
- Ezek után a 45-ből 9 vendég küldi vissza az ételt melegítésre.
- A 45-ből 27-en kérik meg a pincért, hogy csináljon csoportképet, 14 esetben ez csak többszöri nekifutásra sikerült, mert az első képek nem lettek jók. Ez a procedúra átlagosan 5 percet vett igénybe, ami alatt ugye a pincérnek esélye sem volt más vendégekkel foglalkozni.
- Mivel a vendégek folyamatosan a telefonjukkal foglalkoznak, átlagosan 20 perc telik el a vacsora befejezésétől a számla kikéréséig. A számla kézhezvételétől a kifizetésig eltelt idő további 15 perccel több, mint 10 évvel ezelőtt.
- A 45-ből 8 vendég ütközik össze valakivel az étteremben a kijárat felé tartva, mert továbbra is a telefonjára koncentrál.

Az érkezéstől a távozásig eltelt idő átlagosan 1 óra 55 perc.

 

Az étterem tulajdonosa a megállapításokat kitette honlapjára, arra kérve az embereket, hogy a vendéglő értékelése előtt tartsanak némi önvizsgálatot.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.