Hirdetés
. Hirdetés

Okostelefonjai miatt veszteséges a Nokia

|

Az okostelefon eladások harmadával csökkentek, miután bejelentették a Microsoft-Nokia házasságot.

Hirdetés

A friss pénzügyi adatok szerint a Nokia 2011 második pénzügyi negyedévében 9,275 milliárd eurónyi bevételre tett szert, ami 7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy 487 millió eurós veszteséget termelt a finn cég - egy évvel korábban még 295 millió eurós nyereségről számolhatott be. Részvényenként 0,1 eurós veszteséggel számolhatnak a befektetők - 2010-ben 0,06 eurós nyereség volt.

 

Microsoft, Nokia

A gyengélkedő szegmens az okostelefon ágazat volt: volumenben 34 százalékkal, értékben pedig 32 százalékkal csökkentek az eladások, 2,37 milliárd eurós bevételt generálva. A közép- és alacsonyabb kategóriás telefoneladások is csökkentek 20 százalékkal, 2,55 milliárd eurós bevételt hoztak.

Az eredményeket a mobil hálózati berendezéseket értékesítő Nokia Siemens Networks szépítette: a bevételek itt 3,64 milliárd euróra növekedtek (20 százalékos bővülés mellett). Sajnos ez az üzletág még így is veszteséges: az egy évvel korábbi 179 millió eurós hiány ebben a negyedévben 111 millió euróra mérséklődött.

A Reuters elemzése szerint a negyedéves eredményeket szépíti, hogy az Apple 430 millió eurót kénytelen fizetni a Nokiának egy peres megállapodás következményeként. Az eredmények hallatára a finn cég részvényei emelkedtek, ám azok értéke a Microsoft-Nokia házasság óta megfeleződött.

A Nokia okostelefon eladásai idén februártól kezdtek el lassulni, miután bejelentették, hogy a most használt Symbian OS operációs rendszert a Microsoft Windows Phone rendszere váltja fel - vagyis a jelenlegi készülékek technológiai zsákutcát jelentenek. A vizsgált időszakban egy Nokia okostelefon átlagos eladási ára három százalékkal csökkent - a finn cég alacsonyabb árakkal igyekezett több vásárlót vonzani.

A Nokia adatai szerint a negyedévben 16,7 millió okostelefont adtak el, az Apple iPhone-ból viszont 20,3 milliót értékesített. A finn cég 1996 óta gyárt okosnak nevezett telefonokat, a Communicator modellek rendkívül népszerűek és kapósak voltak, ám sajnos az elmúlt években nem sikerült igazán ütős modellt piacra dobni - a hiányzó űrt az iPhone és a BlackBerry töltötte be. Az új ügyvezető igazgató, a Microsofttól érkező Stephen Elop a Microsoft szoftverében látta a megoldást, ám a Windows Phone 7-es Nokia termékek valószínűleg csak jövőre jelennek meg a piacon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.