Hirdetés
. Hirdetés

Önszabályoznak a szolgáltatók

|

A legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók ajánlásának célja a hűségszerződések egyes kérdéseinek tisztázása.

Hirdetés

A kidolgozott irányelvek teljes körűen igyekeznek rendezni a hűségszerződésekkel kapcsolatosan az utóbbi időben felvetődött kérdéseket. Az ajánlást aláíró szolgáltatók vállalták, hogy amennyiben jelenlegi szerződési gyakorlatuk ettől eltérő, akkor a továbbiakban a fogyasztók számára kedvezőbb és ellenőrizhetőbb feltételeknek megfelelően járnak el.

A Hírközlési Érdekegyeztető Tanácsban együttműködő szolgáltatók az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület előfizetői észrevételekre épülő javaslatai alapján, a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak a témához kapcsolódó határozatait és javaslatait is figyelembe véve dolgozták ki a hűségvállalásokra vonatkozó ajánlást. A szolgáltatók meggyőződése szerint a hűségnyilatkozatos rendszer a hírközlési verseny természetes velejárója, amely tisztességes és átlátható feltételek mellett a fogyasztók érdekeit is szolgálja, és a kedvezmények révén az új technológiák és minőségi szolgáltatások gyors, széleskörű elterjedését segíti.

Az ajánlás aláírói vállalták, hogy hűségnyilatkozat csak a szerződő felek dokumentált, egybehangzó akaratával léphet hatályba, és nem lehet kényszerítő jellegű, így az elkötelezettség időtartamának arányban kell állnia a kedvezményekkel. A listaár és a kedvezményes ár különbözete illetve az előfizető idő előtti felmondásakor kiszabott kötbér mértéke sem lehet aránytalan, indokolatlan mértékű.

A hűségidőszak lejáratáról a szolgáltatók időben értesítik az előfizetőket, akik hozzájárulása nélkül, automatikusan a hűségnyilatkozat nem hosszabbodhat meg és nem alakulhat át határozatlan időtartamú szerződéssé. Ugyanakkor az előfizetők jogviszonya és szolgáltatásuk sem szűnhet meg váratlanul. Legalább 15 nappal előre történik az értesítés, ha a hűségidőszak lejárta után nyújtott szolgáltatás ára vagy más fontos jellemzője az előfizető számára hátrányosan módosul. A hűségnyilatkozatok és a kötbér feltételeit és számítási módszertanát, illetve mértékét a szerződő szolgáltató egyértelmű és átlátható módon határozza meg a hűségnyilatkozatban, és a honlapján is közzéteszi.

Az önszabályozó ajánlást aláíró szolgáltatók vállalták, hogy amennyiben jelenlegi szerződéskötési gyakorlatuk ettől eltér, úgy 60 napon belül módosítják azt és a továbbiakban az egységesen elfogadott feltételeknek megfelelően járnak el. Az ajánláshoz a többi hírközlési szolgáltató is csatlakozhat, ha aláírja a dokumentumot a Hírközlési Érdekegyeztető Tanácsnál.

A témával kapcsolatban az október 16-án megjelenő lapszámunkban közlünk véleményt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.