Hirdetés
. Hirdetés

Óriásbirodalom formálódik keleten

|

Japán-koreai összefogással gigantikus mobilvállalati megállapodás van születőben.

Hirdetés

A kishalat megeszi a nagyhal - közismert gyakorlat a vállalati terjeszkedések során. Hiába van egy (vagy több) jó ötlet, esetleg még termék is egy cég birtokában, ha nincs elég tőkéje, könnyen a piacot már domináló nagy(ok) hálójában találhatja magát. Azonban van egy másik folyamat is, ami szintén a tudás- és erőforrás-koncentráció felé mutat: a technológiai túlfejlettség. Vagyis az az állapot, amikor az újabb és újabb eszközök létrehozása már olyan komplex folyamattá válik a konkurenciaharc indukálta feszített fejlesztési tervek miatt, hogy azzal egyedül a legnagyobbak sem képesek megbirkózni.

Ez a helyzet látszik előállni az okostelefon-piacon, legalábbis ezt támasztja alá a japán NTT Docomo nemrég tett bejelentése. A japán szolgáltató számos szigetországbeli gyártóval és a dél-koreai Samsunggal összeállva olyan partneri rendszer kialakítására törekszik, mely viszonylag laza struktúrában, de egyesített erővel tevékenykedik a jövő okostelefonjaiban dolgozó chipek létrehozásáért. Vagyis nagyon hasonló folyamat játszódik le, mint amiről szeptember elején mi is hírt adtunk, csak ezúttal nem a kijelzők területén indult meg a koncentráció.

Samsung Galaxy S
Samsung Galaxy S

A földrengéssel, szökőárral és radioaktív sugárzással sújtott ország technológiai ipara már többé-kevésbé kiheverte a megrázkódtatásokat, ám a természeti katasztrófák ráébresztették a Fujitsut, az NEC-t és a Panasonic-ot, hogy együtt nagyobb esélyük van megtörni a Qualcomm jelenlegi dominanciáját. Utóbbi kvázi egyeduralkodónak mondható a vezetékmentes és mobil jelek kezeléséért, feldolgozásáért felelős lapkák fejlesztését és előállítását tekintve.

Az egyesített japán-dél-koreai erők, ha a jövő év elejére esedékes végső megbeszélés is sikerrel zárul, nagyon komoly kihívást támasztanak majd a Qualcomm számára. A konzorcium ugyanis így egységesen a „kezében" fogja tartani a chipek fejlesztésének, kialakításának és eladásának területét is, miközben magát a gyártást - az árszint minél alacsonyabban való tartásának érdekében - kiszervezik. A japán Nikkei újság beszámolóját az érintettek egyelőre nem kívánták kommentálni.

Mintegy 400 millió dolláros (30 milliárd jenes) befektetést igényel a projekt tető alá hozása, véli a médium, mely szerint ennek több mint felét a Docomo fogja állni. Ez nagyjából a tizede annak a pénznek, amit Japán legnagyobb mobilszolgáltatója a helyi LTE (long term evolution) hálózatra elkölteni tervezett. A vállalat mintegy 4 milliárd dollárt fektet be három év alatt, a tavaly decemberben kezdődött projektnek ráadásul már gyorsabb alternatíváját - LTE Advanced - is tesztelik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.