Hirdetés
. Hirdetés

Őszi Logitech újdonságok

|

A 25. születésnapját ünneplő svájci cég mostani felhozatalából is érződött, hogy már réges-régen nem csupán a beviteli eszközök területén jeleskedik.

Hirdetés

Lapunkban természetesen részletesen is foglalkozunk majd a Logitech újdonságaival, addig is ízelítőként felvillantjuk a legérdekesebbeket. Az Egyesült Államokban egy ideje már több hordozható PC-t adnak el, mint hagyományos asztali gépet, és ez a trend az egész világra érvényes lesz a közeljövőben. Számos felhasználó így kizárólag csak mobilgépet használ és kénytelen-kelletlen együtt él annak összes hátrányával, mint például a zsugorított méretű, kényelmetlen billentyűzettel, túlérzékeny - vagy egyszerűen csak "nemszeretem" - tapipaddal, a kialakítása miatt fölégörnyedést megkövetelő kijelzővel.

Ezek inspirálták azt a dokkolóállomásra emlékeztető billentyűzetet, mely szemmagasságba emeli a laptopunkat, így annak beépített kijelzőjét "javítja fel" pusztán azzal, hogy kényelmes pozícióba helyezi azt. A billentyűzet szemlátomást teljes értékű, numerikus klaviatúrával rendelkezik, de valamilyen érthetetlen oknál fogva a legfelső sor funkcióbillentyűit zanzásították. Az eszköz USB kapun keresztül csatlakozik a noteszgéphez és USB hubot is tartalmaz, hogy további eszközöket köthessünk hozzá. Gyakorlatilag minden olyan noteszgéppel kompatibilis, amelyen USB kapu található, a csatlakoztatás pedig nem is lehetne egyszerűbb, csak rá kell helyezni a gépet az állványra.



A Logitech Cordless Internet Handset kézibeszélővel olyan egyszerű használni a Skype-ot, mint egy hagyományos vezeték nélküli telefont. A stílusos készülék - melyhez hasonlókat már mutattunk be lapunkban - a számítógéptől akár 50 méterre is kristálytiszta hangminőséget biztosít, és ez a legtöbb esetben bőven elegendő távolság. A színes folyadékkristályos kijelzőn válik láthatóvá az elérhető partnerek listája, bekapcsolható a Skype hangüzenet-szolgáltatása, és kijelezhető a híváslista a bejövő és kimenő hívásokhoz egyaránt.

A készülék néhány további prémium tulajdonsága: háttérvilágított billentyűzet, kihangosító funkció és választható csengőhangok. A Logitech Cordless Internet Handset a töltőállványával együtt bárhol elhelyezhető a lakásban, mert a készülék a mellékelt USB-csatlakozású adó-vevő segítségével vezeték nélküli kapcsolatban marad a számítógéppel. A Logitech Cordless Internet Handset az Egyesült Államokban és Európában egyaránt október elejétől lesz kapható 99,99 eurós ajánlott fogyasztói áron.



A Freepulse zsinór nélküli fejhallgatót leginkább a hordozható MP3 játszók tulajdonosainak fejlesztették ki, de gyakorlatilag bármilyen 3,5 milliméteres jackdugóval bíró eszközre - televízió, PC, noteszgép és a többi - csatlakoztatható. A pehelykönnyű fejhallgató és adó rész egyaránt saját akkuval rendelkezik, és bár Bluetooth rádiótechnológiát használ, installálásuk pedig kimerül annyiban, hogy nyomva kell tartani rajtuk egy-egy gombot. A Logitech szakemberei elmondták, hogy lévén a felhasználó legnagyobb valószínűséggel a testközelben lévő készülékhez használja majd az eszközt, ezért a Bluetooth adó teljesítményét csökkentették, hogy az ne bombázza rádiósugarakkal feleslegesen a szervezetet, illetve hogy az akkumulátorok üzemidejét is megnöveljék.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.