Hirdetés
. Hirdetés

Planetáris számítógép

|

Az egész bolygóra kiterjedő óriási komputer létrejöttét jósolják a kutatók.

Hirdetés

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a számítógépek, hálózatok és tárolórendszerek a mostaninál több ezerszer gyorsabb működésre képesek. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol ennek köszönhetően a sci-fi történetek, jövőbeli kütyük valósággá válnak. A Network World megtette ezt, a következő 25 nap során pedig közreadjuk, mire jutottak a jövőt illetően. Szó lesz az optikai processzorokról, a kvantumszámítógépekről, a szuperszámítógépek teljesítményével vetekedő okostelefonokról, hogy csak néhány példát említsünk. Egy tényező azonban minden vizsgált eszköz és szolgáltatás esetében azonos. A technológia elképesztő tempóban fejlődik, a változások pedig nagyon gyorsan, minden korábbinál nagyobb tempóban következnek be.

Dave Evans, a Cisco jövőkutatója szerint, ha közel végtelen számítási és tárolási kapacitás illetve hálózati sebesség áll rendelkezésre, az igazán érdekeres időket fog hozni az ipar, az egészségügy, a várostervezés, az energia-előállítás és -felhasználás, a kereskedelem és a szórakoztatás terén egyaránt. Lássuk, mit jósolnak a szakértők 2036-ra!

hálózat geni jövőkutatás
hálózat geni jövőkutatás
Programozható hálózatok
Írtunk már az intelligensebbé váló és a terabites tempót elérő hálózatokról, de a téma még korántsem fújt ki. Napjainkban ugyanis a számítógépes rendszerek "mélyprogramozásával" kapcsolatban komoly kutatások folynak, többek között az amerikai NSF (Nemzeti Tudományos Alapítvány) támogat egy, GENI névre keresztelt hálózati kutatóplatformot, mely 14 észak-amerikai egyetemet köt össze.

"A hálózat minden egyes része programozható." - mondta Chip Elliott, a GENI Project Office igazgatója - "Az Internet révén bárki használhat széles körben elterjedt szoftvereket. De mi van akkor, ha lehetőség nyílna a felhasználó számára, hogy saját maga telepítsen alkalmazásokat a felhőbe? A routerekre és az egyéb middleware eszközökre? Ebben az esetben megnyílna az egész rendszer a felhasználók előtt, bármilyen szoftvert telepíthetnének."

Elliott szerint a GENI a következő 3-4 évben 150 egyetemi kampuszra teszi majd be a "lábát", lehetővé téve ezzel a kutatóknak az elképzelés széles körű vizsgálatát. Az elmélet szerint a technika új módszereket adhat a számítási teljesítmények, tárolórendszerek és hálózati erőforrások elosztásához. "Öt évnél távolabbra tekintve ez az egész egyetlen hatalmas számítógéppé válik. Egy planetáris számítógép létrejöttéről beszélünk" - véli Elliott. Ennek erejével egyszerűbben előrejelezhetővé válnak majd például az extrém időjárási események vagy az influenzaszerű járványok terjedése.

"Az a célunk, hogy 5 vagy 10 percre előre jelezhessük az időjárási rendszer változásait a jövőben. Reményeink szerint mostani technikákkal elképzelhetetlenül pontosan határozhatjuk majd meg például egy tornádó kialakulásának helyét, és azt, hogy hol fog nagy károkat okozni. Igény esetén egészen helyi, akár egy utcára vonatkozó időjárási előrejelzéseket is adhat majd a rendszer. Véleményem szerint ez hamarosan bevett gyakorlattá válik majd" - lelkesedett Elliott a bolygónyi számítógép koncepció taglalásával.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy meg lehet-e valósítani biztonságosan egy ekkora hálózat létrejöttét. Nem fogja-e azt belülről felbomlasztani a biztonság hiánya?

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.